Két doboz Xanaxot javasolt Karsai Dánielnek az egyik Megafonos

Szakács István egy TikTok videóban beszélt minősíthetetlenül a halálos beteg ügyvédről.

Szakács István a Megafon győri influenszere egy TikTok videóban beszélt az ALS betegségben szenvedő Karasi Dánielről, annak kapcsán, hogy Sulyok Tamás köztársasági elnök elutasította az ügyvéd kérését – írja a 444.hu. Karsai azt szerette volna, hogy a köztársasági elnök tegyen nyilatkozatot arról, kegyelemben részesíti a jövőben az életvégi döntések végrehajtásában segédkezőket.

„Karsai Dániel az kapja be… Azért, mert az életről egyedül a jóistennek van joga rendelkezni. A Karsai Dániel annyira izél. Tehát ha olyan állapotban érzi magát, vegyen be két doboz Xanaxot, oszt viszon’ látásra” – mondta Szakács egy élő videóban a TikTokon, amit azóta fiókjával együtt eltűnt a platformról.

Később Szakács egy másik videóban elnézést kért a kijelentéseiért. Ugyanakkor elmondta, azért hangzott el az ominózus mondat, mert az élő videójában „baloldaliak fél órán keresztül provokálták a témával”. Újra elmondta, hogy szerinte az életről csak Istennek van joga dönteni, majd megismételte, hogy ha ő ilyen helyzetbe kerülne, akkor bevenne két levél Xanaxot.

Szakács Azóta új profillal regisztrált a TikTokra, miután a régit véglegesen eltávolította a platform. Egy új videójában arról beszél, most tart egy kis szüntet. Hozzátette, a videó óta fenyegetések kap, uszítanak ellene és halálosan is megfenyegették. Szakács ebben a videóban azt kérdezi, az őt fenyegető emberek mikor állnak majd ki, hogy bocsánatot kérjenek tőle.

@szakcs.istvn.4.0

Innentől a téma lezárva!

♬ eredeti hang – Szakács István 4.0

HVG