Elképesztő mezőnnyel rajtol el a kiszámíthatatlan Le Mans-i 24 órás autóverseny, jövünk minden részlettel

1923-ban rendezték meg az első Le Mans-i 24 órás versenyt a legendás Sarthe-i pályán, melyen akkor még csak 33 autó vett részt. 2024-ben már a 92. versenynek ad otthont a 13,626 kilométer hosszú és 38 kanyarral tűzdelt aszfaltcsík, melynek koronázatlan királya a dán Tom Kristensen, aki 1997 és 2014 között nem kevesebb, mint kilencszer diadalmaskodott.

A gyártók közül a Porsche nyert eddig a legtöbbször – nem kevesebb, mint 19 alkalommal.

Az 1955-ös forduló sajnos a 83 halálesetet követelő Mercedes 300 SLR baleset révén került be a történelemkönyvekbe, 1965 pedig azzal, hogy a Ferrari hosszú-hosszú évtizedekig utolsó győzelmét aratta ebben az évben. Aztán jött 2023, amikor is az olasz gyártó 51-es rajtszámú 499P versenyautója a 100 éves jubileumi futamon elsőként hasított át a célvonalon.

A győztes Ferrari 342 körrel és 4660 kilométerrel az alkatrészeiben diadalmaskodott a második helyezett Toyota és a bronzérmes Cadillac előtt.

Szinte lehetetlen megjósolni, hogy az idei futamot melyik csapat és mely pilóták nyerik majd, mindenesetre az időmérőkön a 6-os rajtszámú Porsche teljesített a legjobban, így ez az autó indulhat az első helyről.

Porsche 963

Porsche

A második és harmadik helyen egy-egy Cadillac végzett, azonban mivel az egyiket öt rajthelyes büntetéssel súlytották egy korábbi baleset miatt, végül egy Ferrari indulhat a harmadik pozícióból. A negyedik helyről szintén egy Ferrari, az ötödik és hatodikról pedig egy-egy újonc, illetve nagy visszatérő csapat, a Alpine és a BMW várhatja a rajtjelet.

Le Mans-ban kevés maga a nyers erő és a pusztító sebesség, többek közt megbízható technikára, ügyes pilótákra és remek stratégiára is szükség van, és persze az időjárás is bármikor alaposan megkeverheti a lapokat.

Szombat délután 4-kor a francia futball élő legendája, maga Zinédine Zidane adja majd a rajtjelet, aki e tekintetben LeBron James és Rafael Nadal nyomdokaiba lép.

14 gyártó 62 autója az idei Le Mans-on

Antonin Vincent (ACO)

A királykategória

A 2021-től a méregdrága LMP1-et váltott Hypercar csúcskategóriában 9 gyártó összesen 23 hibrid autója áll rajtvonalhoz. A címvédő Ferrari, a Toyota és a Peugeot az összkerék-hajtást lehetővé tevő LMH kategóriában, a Porsche, a Cadillac, a BMW, az Alpine, a Lamborghini és az Isotta Fraschini a hátsókerék-hajtású LMDh-ban versenyez.

Míg az LMH szabályok 272 lóerős, akár elöl is elhelyezhető villanymotor, addig a kötöttebb LMDh regulák 68 lóerős hátsó e-motor alkalmazását teszik lehetővé, ami mellett természetesen egy belsőégésű motor is a hajtáslánc részét képezi.

Az első villanymotor csak 190 km/h felett segíthet be a hajtásba, és fontos szabály, hogy az összteljesítmény sosem lehet nagyobb 680 lóerőnél. A minimum tömeg 1030 kilogramm.

A különböző technikák közötti nyomasztó különbségek elkerülése és a verseny izgalmának fokozása miatt úgynevezett BoP rendszert alkalmaznak a rendezők: a túl gyors autókat picit visszafogják, a lassabbaknak pedig némileg kedveznek.

Ferrari 499P

Le Mans

6-8 henger, szívó, turbó, biturbó

A belsőégésű motorok közül 2,6 literes a legkisebb, konkrétan az idéntől hatalmas hátsó szárnnyal ékesített Peugeot-é, a legtöbb erőforrás biturbó, de akadnak szimpla turbós, sőt szívó motorok is. Utóbbi hajtja például a Cadillaceket, melyek 90 fokos V8-asa 5,5 literes.

A címvédő Ferrari 499P-ben 3 literes 120 fokos biturbó V6-os, a Toyota GR010-ben 3,5 literes 90 fokos biturbó V6-os, a Porsche 963-ban pedig 4,6 literes 90 fokos biturbó V6-os motor rejtőzik.

A Le Mans-i 24 órás futam a WEC sorozat nyolc idei versenyéből a negyedik, és persze messze a legrangosabb, legtöbb ponttal kecsegtető viadala. A 2024-es bajnokságot három futamot követően a Porsche Penske Motorsport egyik autója vezeti, majd pedig a szintén porschés Hertz Team Jota, illetve a Toyota Gazoo Racing alakulatai következnek a sorban.

A legjobb Ferrari idén egyelőre csak az ötödik helyen tanyázik, azonban Le Mans-ban igen jó esélyekkel áll rajtvonalhoz az olasz gyártó, melynek kocsiját egyértelműen erre a versenyre optimalizálták.

Toyota GR010 Hybrid

Le Mans

Olaj és üzemanyag

A Porsche Penske Motorsport, a Hertz Jota Team, a Toyota Gazoo Racing és a Cadillac Racing közös vonása a Mobil 1 által szállított különleges motor-, illetve váltóolaj. Az ExxonMobil kenőanyagai idén ünneplik 50. születésnapjukat, a partnercsapatok számára többek közt ez is emlékezetessé teszi az idei Le Mans-t.

A gumikat az összes csapat számára a Michelin szállítja, idéntől már nincs lehetőség a gumimelegítők használatára – a 100 százalékban megújuló forrásból származó üzemanyagról a Total gondoskodik.

A benzin mellé az ígéretek szerint 2028-ban érkezik meg a hidrogén, a nyitóévben egy, a következő szezonban pedig három-négy ilyen hajtású autóra lehet számítani. Ezek a kipufogójukból egyszerűen csak vizet csepegtető, teljesen füstmentes újgenerációs típusok nem üzemanyagcellás villanymotoros, hanem belsőégésű hidrogénes technikával érkeznek majd.

Porsche 963

Porsche

Mi várható még?

A WEC bajnokságban idén már nem jutott hely a Goodyear gumikkal szerelt LMP2-es járgányoknak, Le Mans-ban viszont sokak örömére összecsapnak egymással ezek az 535 lóerős 4,2 literes szívó V8-assal szerelt, mindössze 950 kilogrammos autók, konkrétan 16 kocsi.

A GTE kategória helyébe lépett LMGT3 sorozatban 23 autó versenyez egymással, a Goodyear abroncsokkal szerelt 1200 kilogrammos autók maximum 600 lóerősek lehetnek. Ezeket a szériaközeli autókat relatíve tapasztalanabb pilóták is vezethetik.

A 33 országból érkezett összesen 186 versenyző közül a legtöbb francia (26), de az angolok (20) és az olaszok (16) is szép számmal képviseltetik magukat a 16 korábbi F1 pilótát és 12 korábbi Le Mans bajnokot felvonultató mezőnyben. 1984-ig kettő, azóta viszont már kötelezően három pilóta vezet felváltva egy-egy autót, és egy versenyző összesen maximum 14 órát ülhet a kormány mögött (egy huzamban legfeljebb 4 órát).

186 pilóta méri össze egymással az erejét

Alexis Goure (ACO)

A 2009-es Forma 1-es bajnok Jenson Button Porschéval, a lengyelek ex F1-pilótája, Robert Kubica Ferrarival, Romain Grosjean Lamborghinivel, a hétszeres F1 világbajnok Michael Schumacher fia, Mick Schumacher Alpine-nal vág neki a több ezer kilométeres futamnak. Szintén a most debütáló Alpine gárdáját erősíti az a Habsburg Ferdinánd, aki az 1922-ben elhunyt utolsó magyar király, IV. Károly dédunokája.

Nem kis név továbbá Alex Palou, a Cadillac spanyol pilótája 2021-ben és 2023-ban is megnyerte az Indycart, az LMGT3 kategóriában pedig a kilencszeres világbajnok motoros Valentino Rossi is megméretteti magát. Rossi versenyzett már Le Mans-ban, de a 24 órás főműsorszámban csak most debütál.

Biztosra vehető, hogy az Audi R15 TDI plus-szal 2010-ben elért 397 körös és 5410 kilométeres, 225,4 km/h-s átlagsebességű abszolút rekordot az előző évekhez hasonlóan idén sem sikerül majd megdönteni (már csak az esősnek ígérkező időjárás miatt sem), ezt leszámítva viszont szinte minden kérdés teljesen nyitott.

Egészen vasárnap 16:00-ig.

Alpine A424

Guénolé Trehorel (ACO)

BMW M Hybrid V8

BMW

HVG