Akanji, Xhaka és a többiek – ez a svájci keret vár a magyar válogatottra

A szombati magyar-svájci Eb-csoportmeccs kezdetéig – amelyet a kölni RheinEnergieStadionban rendeznek – tekintsük át, milyen erőkből áll a FIFA világranglistáján 19. svájci nemzeti csapat, amelynek értékét a Transfermarkt 281,5 millió euróra becsüli. (Összehasonlításképp: a magyar válogatott a 26., értéke 165,5 millió euró.) 

A svájciak első ránézésre könnyűnek látszó selejtezőcsoportból jutottak ki a 2024-es kontinenstornára, hiszen Románia és Izrael mellett Fehéroroszországgal, Koszovóval és Andorrával kellett megküzdeniük az automatikus kijutást érő első két helyért. A kvalifikációs sorozatot jól is kezdték, de mivel később öt döntetlenbe és egy románok elleni vereségbe is belefutottak, a második helyet tudták csak elcsípni. Svájc válogatottja ezzel hatodik alkalommal jutott ki Európa-bajnokságra, a 2016-os és a 2020-as tornán is részt vettek, legutóbb a franciákat kiejtve a negyeddöntőig meneteltek. 

A svájci válogatott június elején a mieinkhez hasonlóan két felkészülési mérkőzést vívott, az első, Észtország elleni meccs 4-0-s svájci győzelemmel, a második, Ausztria elleni találkozó 1-1-es döntetlennel zárult. 

Szövetségi kapitány

A svájci válogatott szövetségi kapitánya a török származású, de svájci születésű Murat Yakin, aki játékosként 49 alkalommal lépett pályára az alpesi ország nemzeti csapatában. 2006-os visszavonulása után azonnal edzősködni kezdett, klubszinten irányította a Luzern, a Basel, a Grasshoppers, a Sion és egy rövid ideig a Szpartak Moszkva csapatát is, a válogatott élére pedig 2021-ben, Vladimir Petkovic távozása után került. A Transfermarkt szerint a 4-2-3-1 a kedvenc felállása. 

Kapusok

A végleges svájci keretbe három kapus került be: a Lorient-ben játszó Yvon Mvogo, a Borussia Dortmundot erősítő Gregor Kobel, valamint az Interben védő Yann Sommer. Hármuk közül magasan Sommer számít a legtapasztaltabb kapusnak a maga közel tízéves Bundesliga-pályafutásával és 88 válogatottságával, az észtek elleni felkészülési mérkőzésen azonban Mvogo állt a kapuban. Az osztrákok ellen viszont már ismét Sommer védett, így vélhetően az ő nevével kezdődik majd a svájciak névsora a magyar válogatott elleni mérkőzésen is. 

Védők

Ha Svájc és védő, akkor a legtöbbeknek azonnal a Manchester City középhátvégje, Manuel Akanji jut eszébe. Joggal, ugyanis az édesapja révén nigériai származású bekk 45 millió euróra becsült értékével a svájci keret legértékesebb játékosának számít. Ő tehát minden bizonnyal a kezdőcsapatban kap majd helyet a mieink elleni kölni meccsen. Védőtársai közül Yakin gyakran szerepelteti a válogatottban a Newcastle Unitedben játszó Fabian Schart, a Mönchengladbach védősorából szinte kirobbanthatatlan Nico Elvedit és a tapasztalt, jelenleg a Torinóban focizó Ricardo Rodríguezt is. Mellettük ott van még a keretben Cédric Zesiger (Wolfsburg), Leonidas Stergiou (Stuttgart) és Silvan Widmer (Mainz) is. 

Középpályások

A svájci csapatnak a középpályája a legerősebb pontja, közepén a korábban az Arsenalban is megfordult, az idén a Bayer Leverkusennel Bundesliga-győztes védekező középpályással, Granit Xhakával (aki a válogatott csapatkapitánya) és Denis Zakariával, aki napjainkban a Monaco színeiben rúgja a bőrt, bár az elmúlt években játszott a Chelsea-nél és a Juventusnál is. A svájci középpályán nagy névnek számít Xherdan Shaqiri is, aki noha veretes pályafutást tudhat a háta mögött, napjainkban alacsonyabb szinten, az amerikai MLS-ben szereplő Chicagóban játszik. Mellettük bevethető még a pálya középső részén Remo Freuler, Michel Aebischer (mindketten Bologna), Vincent Sierro (Toulouse),  Ardon Jashari (Zürich) és Fabian Rieder (Stade Rennais) is. 

Támadók

Mivel Yakin általában egy klasszikus középcsatárral küldi pályára a csapatát, a németországi kontinenstornára is csak hármat vitt magával. Egyikük a kisebb sérüléssel bajlódó Breel Embolo, aki jelenleg a Monacóban játszik, de korábban megfordult a Schalkéban és a Borussia Mönchengladbachban is. A csatársor közepén érzi a legjobban magát a West Hamban légióskodó Zeki Amdouni, aki 34 pályára lépése alkalmával 5 gólig jutott a Premier League-ben, valamint Kwadwo Duah, aki az elmúlt egy évet a Ludogorec játékosaként töltötte, és 20 meccsen 10 gólt szerzett a bolgár élvonalban. Rájuk tehát mindenképpen készülhet a magyar védelem, amelynek a dolgát várhatóan a Milan balszélsője, az előző szezonban 28 Serie A-mérkőzésen 6 gólt szerző Noah Okafor és a Bologna jobbszélsője, Dan Ndoye is nehezíti majd. Mellettük Steven Zuber (AEK Athén), Rubén Vargas (Augsburg) és Renato Steffen (Lugano) is a széleken jelenthet veszélyt Marco Rossi csapatára. 

A svájci válogatott kezdő tizenegye Észtország ellen (3-4-3): 

Mvogo – Schar, Akanji, Elvedi – Widmer, Xhaka, Freuler, Ndoye – Shaqiri, Duah, Zuber 

A svájci válogatott kezdő tizenegye Ausztria ellen (3-4-2-1): 

Sommer – Rodríguez, Akanji, Elvedi – Widmer, Xhaka, Freuler, Ndoye – Zuber, Vargas – Amdouni 

(Nyitóképünkön a svájci válogatott kezdője látható a június 8-i Ausztria elleni találkozón. Fotó: AFP / Fabrice Coffrini)

Írta a HVG