Jövő tanévtől nem mehetnek ingyen az általános iskolások a parlamentbe

Arról is döntött a kormány, hogy a Várban marad az eddigi helyéről kitett Hadtörténeti Múzeum.

A péntek esti Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározat szűkítette „a nemzeti identitás erősítését célzó” ingyenes programok körét. A jövő tanévtől az általános iskolások szociális helyzettől és lakóhelytől függetlenül, tanévenként egyszer ingyen mehetnek színházi, tánc- és cirkuszművészeti előadásra, komolyzenei hangversenyre, de az eddigi felsorolásból kimaradnak a múzeumok, az „Álmok Álmodói 20” kiállítás, az Országház, az őshonos állatok bemutatóhelyei és a katonai hagyományőrző bemutatók.

Egy másik, meglepő döntés szerint nem a régi helyén, de mégis a Várban marad a Hadtörténeti Intézet és Múzeum. A Kapisztrán térről Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter szerint azért kellett kiköltöznie, hogy „a jelenleginél könnyebb megközelíthetőséget, illetve a XXI. század kihívásainak is megfelelő modern, tágas külső- és belső kiállítóhelyeket” keressenek számára. 2023 májusában be is zárt.

Volt olyan hír, hogy a Kerepersi úton egy egykori hajléktalanszálló lesz az új székhely, de ezt a minisztérium cáfolta.

Most kiderült: az intézmény marad a budai Várban, csak egy kicsit arrébb: a régi Honvéd Főparancsnokság Dísz tér 17. alatti épületébe kerül. Az épület egy részét a Budai Palotanegyed biztonsági központja foglalja el, de a többi területet átadják a Hadtörténeti Intézet és Múzeum számára.

Egy további kormányhatározat kiemelt nemzetközi sportrendezvénnyé nyilvánította a 2024. évi Gyulai István Memorial – Atlétikai Magyar Nagydíjat és a 2024. évi World Aquatics Rövidpályás Úszó Világbajnokságot. 

HVG