Porsche, Cadillac és Cadillac – Le Mans-ban csak negyedik-ötödik helyről indul a Ferrari

Ahogy arról korábban beszámoltunk, a Le Mans-i 24 órás verseny királykategóriájába 25 év után visszatért BMW nem kis meglepetést okozott azzal, hogy megnyerte a szerdai időmérőt a Cadillac és a Ferrari előtt.

A legendás Sarthe-i pályán azonban nem az időmérő, hanem az onnan tovább jutó első nyolc autó által csütörtök este abszolvált úgynevezett Hyperpole során dőlnek el a legelőkelőbb rajthelyek.

A félórás Hyperpole-t sokáig a francia Sébastien Bourdais által vezetett 3-as Cadillac vezette, azonban végül nemcsak csapattársa, a 2-es Cadillacet vezető brit Alex Lynn, hanem a 6-os rajtszámú Penske Porsche is megelőzte.

Maximum 680 lóerős összteljesítményt engedélyeznek a szabályok, a minimum tömeg 1030 kilogramm

Porsche

A legjöbb köridőt a porschés Kévin Estre húzta be, aki konkrétan 3:24.634 alatt ért körbe a 13,626 kilométer hosszú, 38 kanyart felvonultató aszfaltcsíkon, így szombat délután 4 órakor ő indulhat az első helyről. Viszonyításképp, tavaly a Ferrari 3:22.982-vel nyerte a Hyperpole-t.

A második helyezett Cadillac 3:24.782-es, a harmadik pozícióban végzett Cadillac pedig 3:24.816-ös köridőt futott.

A Porsche 963 hátsó kerekeit egy 4,6 literes biturbó V8-as benzinmotor és egy 68 lóerős villanymotor hajtja. A Cadillac az egyetlen a hibrid hajtásláncú Hypercar mezőnyben, mely szívómotort használ, konkrétan egy 5,5 literes V8-as egységet, ami mellett szintén egy 68 lóerős villanymotor figyel.

A gumikat minden csapatnak a Michelin szállítja, az olajat a Mobil1 biztosítja a Porsche Penske számára

Porsche

A negyedik az 51-es Ferrari, az ötödik az 50-es Ferrari, a hatodik pedig a 25-ös újonc Alpine lett. Az időmérőt nyert BMW piros zászlós balesetet szenvedett és emiatt leghátra sorolták, a tegnap megsérült 12-es Jota Porsche nem indult a Hyperpole-on.

A legnagyobb tempót, 333,9 km/h-t a Ferrarik érték el, a pole-ból induló Porsche végsebessége 329,8 km/h volt, a Cadillacek pedig 326,8-329,8 km/h-s legnagyobb tempót értek el.

Az LMP2-ben a svájci Louis Delétraz nyerte a végső időmérőt 3:33.217-tel és 316,3 km/h-s végsebességgel. A szériaközeli LMGT3 autók közül egy McLaren 720S diadalmaskodott, az amerikai Brendan Iribe 3:58.120-as köridővel és 285,4 km/h-s legnagyobb tempóval zárta a Hyperpole-t.

HVG