Bejelentette Sztankovics utódját a Ferencváros – HIVATALOS

Dejan Sztankovics váratlan távozása a magyar bajnok Ferencváros bejelentette a csapat új vezetőedzőjét…

(Photo by ANP via Getty Images)

A Ferencváros hivatalos oldalán tudatta, hogy a zöld-fehérek új edzője a legutóbb a holland AZ Alkmaart irányító Pascal Jansen lett.

Az 51 éves szakember sérülés miatt korán befejezte az aktív pályafutását, majd a PSV Eindhoven utánpótlásában dolgozott edzőként. Az U19-es és az U21-es együttest egyaránt két-két évig irányította, majd 2017-től egy éven keresztül a PSV akadémiáját vezette, ezt követően csatlakozott az AZ Alkmaarhoz.

Új állomáshelyén először segédedzőnként dolgozott, majd Jansen 2020 decemberétől bő három éven át az AZ trénere volt. Menet közben Kerkez Milos is dolgozott a kezei alatt, azonban az elmúlt szezon közben, idén januárban menesztették posztjáról. Összességében 162 mérkőzésen irányította az alkmaariakat, akik 94 mérkőzést nyertek meg vele, 42 alkalommal kaptak ki és 26-szor értek el döntetlent.

  fociclub