A NATO-n belül már egy ideje az információcseréből is igyekeznek kihagyni a magyarokat

A nyugati katonai szövetség tagállamait aggasztja a magyar kormány elköteleződése a Kreml mellett. Már jó ideje igyekeznek a NATO-n belül kihagyni a magyarokat az információcseréből és ez nem csak a kétoldali megbeszéléseken van így, hanem a NATO központi csatornáin is látni – írja hírlevelében a Vsquare. „A probléma az, hogy a következményeket mindenki érzi, mivel…

Részletek

Rogán Antal: „Tudatosan döntöttem úgy, hogy a nyilvánosságból kilépek”

A kormányzati backoffice-t vezetem és a backoffice jellegénél fogva inkább a gyárhoz hasonlítható, mi pedig nem a gyár részleteiről szoktunk beszélni, hanem a termékről – mondta Rogán Antal Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter a 444-nek adott interjújában. Legutóbbi interjúját a független sajtónak Rogán több mint 10 évvel ezelőtt adta a hvg.hu-nak. Rogán Antal: Ezt az interjút…

Részletek

Porsche, Cadillac és Cadillac – Le Mans-ban csak negyedik-ötödik helyről indul a Ferrari

Ahogy arról korábban beszámoltunk, a Le Mans-i 24 órás verseny királykategóriájába 25 év után visszatért BMW nem kis meglepetést okozott azzal, hogy megnyerte a szerdai időmérőt a Cadillac és a Ferrari előtt. A legendás Sarthe-i pályán azonban nem az időmérő, hanem az onnan tovább jutó első nyolc autó által csütörtök este abszolvált úgynevezett Hyperpole során…

Részletek

David Pressman: Szeretném megismerni Magyar Pétert

Még nem találkoztak, de az amerikai nagykövet szerint itt az ideje. Hazudtak a NATO-ról a kampányban a kormánypárti politikusok – ezt az amerikai nagykövet mondta az RTL Híradónak. David Pressman szerint nevetséges és felelőtlen kijelentéseket terjesztettek fideszes politikusok a magyar katonák ukrán frontra küldéséről. Szerinte ez nem olyasmi, amit egy szövetségesétől vár a NATO. A…

Részletek

Telefonált egymással Vitézy és Karácsony

Telefonált egymással a két főpolgármester-jelölt, Vitézy Dávid és Karácsony Gergely – erről előbbi számolt be a Facebook-oldalán. Vitézy korábban többször beszélt arról, hogy kereste Karácsonyt, de ő nem vette fel neki a telefont. Vitézy azzal kezdi a posztot, hogy a korrektség jegyében fontosnak tartja rögzíteni: “A kiszivárgott hangfelvételeken elhangzott mondataiért, miszerint lapáttal fog agyonverni a…

Részletek

Cser-Palkovics András megkövette Semjént, amiért beszólt a KDNP-nek, de azt azért hozzátette, hogy összeszedhetnék már magukat

Cser-Palkovics András, Székesfehérvár fideszes polgármestere eddig is ismert volt arról, hogy hajlamos a hivatalos kormányzati kommunikációtól eltérő véleményének hangot adni. Magyarul: nem mindig úgy viselkedik, mint azt fideszes polgármesterektől megszokhattuk (egyszer még a Magyar Nemzetbe is beleszállt). Abban, hogy Cser-Palkovics önálló aktorként is fel tud lépni, minden bizonnyal közrejátszik, hogy nagyjából 15-20 százalékkal népszerűbb Fehérváron…

Részletek