Nem bízza el magát Kanada után az Aston Martin

Bár elsősorban a Mercedes feltámadása vitte el a show-t a mezőny első felében a Formula-1-es Kanadai Nagydíjon, mindeközben az Aston Martin is a korábbiaknál ütőképesebbnek látszott a hétvégén. Az esős-száradó pályás vasárnapi futamon Fernando Alonso és Lance Stroll a hatodik és hetedik helyet szerezte meg, azaz mindkét autóval pontot szerzett a gárda.

f1-alonso-aston-kanada-1_1

Ennek ellenére az Aston Martin F1-es csapatvezetője, Mike Krack óvatosan fogalmazott azzal kapcsolatban, hogy mennyire valós és állandó az előrelépésük: „Túl korai lenne azt mondani, hogy mindent megértettünk. Szerintem még mindig sok munka vár ránk” – idézi szavait a Motorsport.com szakoldal.

„De nyilvánvalóan tettünk egy lépést a helyes irányba ezen a hétvégén. Különböző és nehéz pályák jönnek, úgyhogy le kell ülnünk és megnéznünk, mi a legjobb csomag a következő versenyekre, mert roppant intenzívek lesznek.”

Stroll a maga részéről egyértelműen a montreali pálya sajátosságainak tudta be a remeklésüket: „A pálya határozottan passzolt az autónkhoz. Gyorsak vagyunk az egyenesekben, nem kell annyira sok leszorítóerő, hatékony a DRS, ezek mind jól jönnek Kanadában. Valószínűleg így is nehezebb lesz az autót vezetni például Barcelonában vagy Budapesten, a hosszú kanyarokban.”

f1-alonso-aston-kanada-2_1

„Kihasználtuk, hogy az autó erős volt egész hétvégén. Meglátjuk Barcelonában, egy nagyon más pályán, hogy ott mire leszünk képesek. Úgy gondolom, folyamatosan oldjuk meg a problémáinkat, de nem lehet egyetlen éjszaka mindent orvosolni.”

Alonso szintén fantasztikusnak nevezte a kanadai versenyt az Aston Martin szempontjából, és bár csapattársához hasonlóan óvatosabb a soron következő Spanyol Nagydíj kapcsán, így is belengetett néhány fejlesztést a csapat oldaláról:

„Papíron gondoltuk, hogy Montreal jobb lesz, mint Barcelona, de meglátjuk, hátha kellemes meglepetésben lesz részünk. Tudom, hogy a csapat rendkívül keményen dolgozik, hogy hozzunk újdonságokat Barcelonára, szóval nagyon érdekes hétvége lesz. Meglátjuk, ismét pontot tudunk-e szerezni mindkét autónkkal, ami nyilván a célunk pillanatnyilag. Az utóbbi pár hónap roppant produktív volt olyan tekintetben, hogy jobban megértettük az autónkat, szóval nagyon magabiztos vagyok.”

formula.hu