Megvan, kik bujthatták fel a Fáklya baloldali szervezet tagjaira támadó szélsőjobbosokat

A Fáklya radikális baloldali szervezet ernyőszervezetének, a nemrég átalakult Forradalmi Kommunista Internacionálénak a kongresszusát követték többen élőben éppen a józsefvárosi Kesztyűgyár közösségi házban, amikor kapucnit viselő emberek törtek be a helyiségbe, egyikük motoros maszkot és napszemüveget viselt. A támadók a jelenlévők közül több embert tettleg bántalmaztak, a berendezés egy részét tönkretették – tudta meg a Mérce.

A támadást követően egy antifasiszta Facebook-oldal kiszúrta, hogy a támadásra eredetileg egy, „Nacionalista Zóna 3.0” nevű Telegram csatornán jelent meg uszító jellegű felhívás még korábban, amit a támadásról szóló hírek és talán a rendőrségi nyomozásról szóló értesülések hatására azóta eltávolítottak a nyílt csatornáról. Egy rögzített képernyőkép viszont megőrizte azt:

uszító jellegű felhívás

„Nacionalista Zóna 3.0” nevű Telegram csatorna

A Nacionalista Zóna 3.0 Telegram csatornához kapcsolódik egy Julius Evola és más jobboldali radikálisok eszméit terjesztő blog is, amelynek szerzői a Mi Hazánk Mozgalomhoz kötődő Magyar Jelenben is tettek már közzé antifasiszta mozgalmat elítélő publikációkat – írta meg a lap.

Hozzáteszik, hogy a „Nacionalista Zóna 3.0” Telegram-csatorna rendszeresen teszi közzé például a 2018-ban alakult Légió Hungária nevű szélsőjobboldali csoport híreit és felhívásait is.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyelete azt írta a lapnak az esettel kapcsolatban: „2024. június 10-én 17 óra 52 perckor érkezett bejelentés, hogy Budapest VIII. kerületében a Mátyás téren lévő közösségi házba egy többfős társaság bement, ott berendezési tárgyakat rongáltak meg, és egy, az ottani rendezvényen résztvevő férfit bántalmaztak, aki könnyű sérülést szenvedett. A Budapesti Rendőr-főkapitányság közösség tagja elleni erőszak bűntett gyanúja miatt indított nyomozást ismeretlen tettesek ellen, felderítésük érdekében nyomozócsoportot hozott létre.”

A „közösség tagjai elleni erőszak” gyanúja, amiről a rendőrség is ír, egyértelműen arra utal, hogy a rendezvényt politikai okokból támadták meg, és az azon résztvevőket is emiatt bántalmazták – vonja le a következtetést a Mérce.

A Fáklya tavaly alakult, eredetileg az országokon átívelő International Marxist Tendency magyarországi tagszervezeteként. Az anglofón országokban, Németországban, Afrikában és Ázsiában is jelenlévő trockista szervezet 2024 június 10-én a Forradalmi Kommunista Internacionálé nevet vette fel, az ezt bejelentő kongresszus élő adását akarta éppen megnézni a helyszínen a tagok egy csoportja, amikor a támadás történt. A nemzetközi szervezet manifesztója szerint céljuk a tőkés kapitalista rendszer elleni fellépést és a forradalmat világszerte megszervezni.

HVG