Újabb rekord a 13 órás részvételi adat is: 33,14 százalék szavazott már

13 óráig, vagyis a szavazás első hét órájában a választók 33,14 százaléka, egészen pontosan 2 609 173 szavazó adta le szavazatát – közölte a Nemzeti Választási Iroda (NVI). Öt évvel ezelőtt az EP-választáson ez az adat 24,1 százalék volt, néhány hónappal később, októberben pedig a választók 26,6 százaléka szavazott a polgármesterjelöltekre az első egy órában.

Idén azonban az összevont választás miatt csak egy adatot közöl az NVI napközben, bár a hivatalos eredmények közlésekor lehet némi eltérés az EP- és az önkormányzati választás részvételi arányában. Nem egyezik ugyanis pontosan a szavazásra jogosultak köre a két voksolás esetében, a határon túli vagy külföldön élő magyarok például értelemszerűen nem szavazhatnak az önkormányzati választáson. A különbségeket itt szedtük össze.

Budapesten a szavazók 34,58 százaléka, 464 534 választópolgár voksolt 13-ig. A legnagyobb arányban Veszprém megyében szavaztak eddig, ott 34,43 százalék voksolt már, a legalacsonyabb részvétel pedig egyelőre Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében volt 30,24 százalékkal.

Reggel 7-kor kiemelkedően magas, 1,88 százalékos részvételről számolt be az NVI, erről itt írtunk bővebben és ez a tendencia maradt a következő két órában is, 9-ig a választók 9,98 százaléka járul az urnákhoz. A rekorddöntögetési sorozat a 11 órás, majd a 13 órás adatokkal is folytatódik, se az EP-, se önkormányzati választáson nem szavaztak ugyanis még ennyien az első hét órában. 

Így a 33,14 százalékos mutató leginkább az országgyűlési választások részvételi arányára emlékeztet, ott 2022-bnen 40,01százalék volt a részvételi adat.

Ne maradjon le semmiről, a választás napjának eseményeit ebben a cikkünkben követheti:

Megnyitottak a szavazókörök, de több mint ezren már leadhatták voksukat – a választás napja élőben a hvg.hu-n

Dupla választásra ébredt az ország vasárnap reggel: most dől el, kiket delegál Magyarország az Európai Parlamentbe a következő öt évre, az önkormányzati választáson pedig a polgármesterek személyéről döntünk, valamint arról, hogyan állnak össze a képviselőtestületek és megyei közgyűlések. A szavazókörökben reggel 6-tól az este 7-es urnazárásig lehet voksolni, mi pedig folyamatosan frissülő cikkünkben követjük az eseményeket percről percre.

Este fél 7-től pedig élő választási műsorral jelentkezünk, ennek részleteit itt szedtük össze:

HVG