Főnöke nem védte meg Magnussent a Perez-balesetért

A Monacói Nagydíj első körében történt, Nico Hülkenberget ártatlanul magával rántó és piros zászlót okozó Perez–Magnussen-csörte kapcsán jó néhányan véleményt formáltak már, s ezek a vélemények nem feltétlenül egyeztek azt illetően, hogy ki volt a hunyó az esetnél.

perez-monaco-crash-dppi

Bár a gyakorlatilag egyversenyes eltiltással járó büntetést Magnussen megúszta, és megpróbált mindent az őt a falhoz szorító mexikóira hárítani, váratlan irányból kapott egy jelzést azt illetően, hogy talán ő sem volt ártatlan: magától a csapatfőnöktől, méghozzá a nyilvánosság előtt

Ayao Komatsu Montrealban kiemelte, hogy Magnussennek már az időmérője sem volt különösen erős, majd mivel technikai okokból a mezőny végére sorolták őket, megosztott stratégiával indították (meglehetősen rövidnek bizonyuló) útjára a két pilótát:

komatsu-2024

„Ilyenkor hosszú távon kell gondolkodnod, szóval az a döntés abban a pillanatban, hogy egy olyan résbe megy be, ami igazán ott sem volt, nem volt feltétlenül helyes” – fogalmazta meg nagyon finoman véleményét a csapatfőnök.

„Elvárta, hogy Perez több helyet hagyjon neki, csakhogy ez nem rajta múlik. Végül is volt egy pont, ahol még mindent az ő irányítása alatt tartott, ahol dönthetett volna úgy, hogy visszavesz, amit nem tett meg. De teljesen nyíltan megbeszéltük mindezt” – mondta Komatsu.

magnussen-monaco

Ha pedig arra kíváncsi valaki, hogy mekkora kár keletkezett Magnussen autójában a baleset nyomán, az nyugodtan megpróbálhatja kihámozni Komatsu ezt követő szavaiból…

„Kevin autója eléggé megsérült. Ha azt nézzük, hogy mekkora munka volt, nem volt hatalmas. Nem volt kis munka volt, inkább nagyon nagy munka, csak éppen nem igazán nagyon nagy, ha úgy tetszik. Tehát nem adott okot az aggodalomra az autó felkészítését illetően erre a versenyre, de viszonylag nagy kár keletkezett.”

Hát igen.

magnussen-2024

formula.hu