Megújította szerződését a Boca Juniors veterán kapusa – HIVATALOS

Fontos bejelentést tett klubja az egykori argentin válogatott kapus jövőjéről…

(Photo by Hernan Cortez/Getty Images)

A Boca Juniors megerősítette, hogy az együttes veterán kapusa, Sergio Romero a 2025-ös naptári esztendő végéig meghosszabbította a szerződését a csapattal.

A 37 éves hálóőr hazájában a Racing Club csapatában nevelkedett, majd másfél évtizeden át Európában szerepelt. Romero az AZ Alkmaar, a Sampdoria és az AS Monaco mellett 2015 és 2021 között a Manchester United alkalmazásában állt, azonban a “vörös ördögöknél” hat év alatt mindössze hét mérkőzésen védhetett. Az öreg kontinensen utoljára a 2021-2022-es idény végén sereghajtóként búcsúzó Veneziát erősítette, ezt követően 2022 augusztusában tért haza az arany-kékekhez.

Romero a visszatérése óta minden sorozatot figyelembe véve 71 mérkőzésen védte a Boca kapuját, ezalatt 64 gólt kapott és 28 mérkőzést abszolvált kapott gól nélkül. A veterán kapus különösen eredményes volt a tizenegyespárbajokban, számtalan emlékezetes párharcban segítette győzelemhez a csapatát.

Romero 2009 és 2018 között 96 mérkőzésen védte az argentin válogatott hálóját, a 2014-es vb-ezüstérmes csapat első számú portása volt.

További dél-amerikai, főleg argentin labdarúgással kapcsolatos folyamatos, naprakész hírekért kövesd rendszeresen a Futballtangó oldalt!

fociclub