Gyurcsány Ferenc: Magyar és Vitézy a Fidesz érdekeit szolgálják

Sajtótájékoztatót tart Szentkirályi Alexandra visszalépése után a DK elnöke. Élő közvetítésünk.

Önkormányzati választások

Marad-e Budapest főpolgármestere Karácsony Gergely? Melyik városokban lehet esélye az ellenzéknek? Megrengethetik-e a közéleti botrányok a Fidesz helyi bástyáit? Június 9-én kiderül – kövesse velünk a 2024-es önkormányzati választások legfontosabb híreit!

Cikkünk folyamatosan frissül.

Vitézy Dávid és Magyar Péter a Fideszből jött, magukat a Fideszből kiábrándultnak próbálja beállítani, de úgy tűnik, mintha valójában mégis a Fidesz érdekeit szolgálnák – mondta Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke péntek délelőtti sajtótájékoztatóján.

Gyurcsány szerint Vitézy és Magyar egyaránt a Fidesz beépített embere, előbbi Budapesten, utóbbi pedig országosan. A pártelnök szerint a Fideszt nem lehet a Fidesszel kollaborálva leváltani, szerinte ez nem a Fidesz leváltásának, hanem a Fidesz megmentésének kulcsa.

A DK politikusa ezt követően kérdőre vonta Szentkirályi eddigi kampányát. “Ezek szerint amit eddig mondtak, az nem igaz” – mondta Gyurcsány, aki szerint Vitézy nem áll szembe Szentkirályival, Szentkirály nem áll szembe Vitézyvel.

Szentkirályi Alexandra visszalépéséről itt írtunk bővebben:

Pénteken délelőtt sajtótájékoztatót tartott Vitézy Dávid is, arról itt írtunk:

HVG