Premier League: Kerkezék első nyári igazolása egy új kapus lett! – hivatalos

Az angol Premier League-ben szép idényt záró Bournemouth együttese a török csatár, Enes Ünal játékjogára szóló opció érvényesítését követően bejelentette első nyári érkezőjét, a fiatal új-zélandi kapus, Alex Paulsen személyében.

A 21 esztendős hálóőr abból az ausztrál bajnokságból (A-League) érkezik Angliába, ahol a legutóbbi idényben az Év-kapusának választották, a szurkolók szavazatai alapján a legtöbb szavazattal került az idény legjobb csapatába.

A Wellington Phoenix és fiókcsapataiban nevelkedő, a felnőttek között 2021 szeptembere óta futballozó hálóőr abszolút a jövő embere lehet, hazájában eddig az utánpótlás válogatottakban kulcsembernek számító Paulsennek ígéretes jövőt jósolnak – a Bournemouth-nál most ezt kell igazolnia.

“Hálás vagyok a Bournmouth-nak, hogy bíztak bennem. Elképesztően boldog vagyok, hogy a Premier League-be, a világ legjobb bajnokságába igazolhattam! Alig várom a közös folytatást!” – lekendezett bejelentését követően a kapus, aki július elsejével lesz a Bournemouth játékosa, ám majd csak a párizsi olimpiai játékok után csatlakozik új csapatához.

Az átigazolási díjat, amely a hírek szerint bónuszokkal együtt 2 millió fontra rúghat, a felek nem hozták nyilvánosságra, ahogy egyelőre a kapus angliai szerződésének hosszát sem.

fociclub