Orbán: Ficót akkor se tudjuk csak úgy felhívni, ha éppen nincs benne öt golyó

“Az első gondolatom az volt, hogy komoly veszteség ért minket” – mondta Orbán Viktor a Robert Fico szlovák miniszterelnök elleni merényletről a Mandinernek. A miniszterelnök szerint különleges kapcsolata van a “magyar­ellenesből szuverenistává” lett politikussal. Mint mondja, bár Ficóval nem, az embereivel már beszéltek, előbbi azonban amúgy sem lenne könnyű telefonon beszélni.

Európa egyik legóvatosabb embere, akinek még saját telefonja sincs, így akkor sem tudjuk csak úgy felhívni, ha éppen nincs benne öt golyó”

jegyezte meg és hozzátette, keresi a lehetőségét, hogy meglátogassa.

“A választás harc, csata, amit meg kell nyerni, ki kell menni az utcára, el kell menni az emberek közé, ki kell vinni a leveleket, föl kell hívnunk egymást, szenvedélyt kell belevinnünk a küzdelembe” – sűrített bele három hadakozásra utaló szót egy mondatba a “békepárti” Orbán, aki szerint a Fidesz kampányára az egyik legnagyobb veszélyt a rutin jelenti, vagyis az, hogy szavazóik hozzászoktak a győzelemhez, ezért esetleg nem mennek el szavazni.

Bár a több mint negyven napja tartó kampány során Orbán minimális figyelmet szentelt az önkormányzati választásnak, most azért megtalálta az alkalmat, hogy odaszúrjon Karácsony Gergelynek, akiről csak rosszat tud mondani saját bevallása szerint is. “Vannak azok a futballisták, akik mellérúgják a tizenegyest, és utána azt mondják, a cipő vagy a fű tehet róla. Ilyen ez a főpolgármester is” – jegyezte meg, majd mintegy mellékesen megjegyezte, Szentkirályi Alexandra a Fidesz jelöltje.

Ursula Von der Leyen esetleges újrázásáról Orbán azt mondta, az Európai Bizottság elnöke két szerep közé szorult, politikus is volt meg nem is. A bizottsági elnök ugyanis Orbán szerint a huszonhét miniszterelnök alkalmazottja, “hogy jön ahhoz, hogy ő bármilyen politikai véleményt képviseljen?” – tette fel a költői kérdést.

“A svédek NATO-­csatlakozásakor is világossá tettük, több tiszteletet kell adni Magyarországnak” – utal vissza Orbán a tavalyi, valamint az idei év egyik sokak által legkínosabbnak tartott külpolitikai csörtéjére, amikor arról beszél, miért nem támogatja a magyar kormány Mark Rutte volt holland miniszterelnök NATO-főtitkárrá választását. A magyar miniszterelnök szerint ugyanis Rutténak volt két mondata, “amit a magyarok nem bocsátanak meg neki”. Először azt mondta, hogy a magyarokat ki kell zárni az Európai Unióból, aztán pedig azt, hogy Magyarországot le kell térdeltetni tette hozzá.

Arra a kérdésre, hogy miért egy magtárban nyitotta meg kampányát, így válaszolt:

Szeretek falun kampányolni, ott érzem magam a legjobban, mert ott vagyok otthon.

A kampány elején szerinte az önbizalom a legfontosabb, ezért választott így, de megjegyezte, az európai parlamenti választásnak komoly tétje van az európai agrárpolitikát illetően is. Arról, hogy hol érzi magát igazán otthon saját magát a nép egyszerű gyermekeként előszeretettel beállító Orbán, a hvg360 készített korábban filmet, ezt itt nézhetik meg:

Az interjú végén Orbánt természetesen megkérdezték a jövő héten kezdődő foci Eb-ről is, szerinte mindhárom csoportmeccsen van esély magyar győzelemre, csak “az a fontos, hogy az első perctől kezdve minden mérkőzésen azt érezzük: a magyarok nyerni jöttek ide”. Arra a kérdésre pedig, hogy a kapusok közül Dibusz Dénest vagy Gulácsi Pétert tartja jobbnak, azt mondta, egyik választással se nyúl mellé “a mester”, de az ő szívéhez Szappanos Péter áll a legközelebb.

HVG