Harmadszor is nyert Indiában Modi, de sokkal kisebb többséggel

Modi pártja 2014-ben és 2019-ben egyedül több képviselői helyet szerzett a parlamentben, mint az idei referendumon koalíciós partnereivel együtt. Az ellenzéki INDIA pártszövetség majdnem kétszer anny képviselői helyre számíthat, mint 2019-ben.

A miniszterelnök vezette pártkoalíció nyerte az indiai parlamenti választásokat a részeredmények szerint, a kormányfő bejelentette győzelmét.

A szavazatszámlálás kedden nyilvánosságra hozott részeredményei szerint a Narendra Modi miniszterelnök vezette kormánypárt és szövetségesei győztek a július 1-jén lezárult indiai parlamenti választásokon, de a koalíció eddigi többsége jelentősen csökken.

Modi már a részeredmények ismeretében bejelentette győzelmét, és leszögezte, hogy harmadszor is az ő pártja fogja kormányozni az országot.

Noha a június 1-jei exit poll felmérések azt mutatták, hogy a harmadik ciklusára törekvő kormányfő vezette Bháratíja Dzsanatá Párt (BJP) és szövetségesei nagyarányú győzelmet aratnak az idei választásokon, az eredmények visszaesést mutatnak Modi számára korábbi győzelmeihez képest. A BJP ugyanis 2014-ben és 2019-ben egyedül több képviselői helyet szerzett a parlamentben, mint az idei referendumon koalíciós partnereivel – azaz az általa vezetett Nemzeti Demokratikus Szövetség (NDA) többi politikai közösségével – szövetségben.

A világ legnépesebb országában a korábbiakhoz hasonlóan hét szakaszban tartották a választásokat, a különböző szövetségi államokban különböző időpontokban voksoltak.

Kedd délelőttig az összesen 640 millió leadott szavazat nagyjából felét számolták meg, amelyek alapján a BJP 250 mandátumot szerezhet – szemben a 2019-ben elnyert 303-mal -, és csak szövetségeseivel éri el a többséghez szükséges 272 képviselői helyet az 543 tagú parlamentben.

Az ellenzéki INDIA pártszövetség több mint 220 mandátumot nyert el a részeredmények szerint. A szövetség vezető erejének számító, Rahul Gandhi vezette Indiai Nemzeti Kongresszus csaknem száz képviselői helyre számíthat, majdnem kétszer annyira, mint 2019-ben.

Ha ez marad a végeredmény, a 73 éves Modi lesz India második olyan miniszterelnöke, aki egymás után három parlamenti választásokon is győzelmet arat. Ez korábban csak Dzsaváharlál Nehrunak, az indiai függetlenségi mozgalom egyik vezetőjének, a független India első miniszterelnökének sikerült.

Nyitóképünk illusztráció.

HVG