Bundesliga: a nyáron kész megválni védőjétől a Bayern München! – sajtóhír

A legfrissebb sajtóhírek szerint a német bajnokságban (Bundesliga) szereplő Bayern München együttese a nyár folyamán kész lenne eladni középhátvédjét, Dayot Upamecanót.

(Photo by Stefan Matzke – sampics/Corbis via Getty Images)

A német és a francia sajtó legfrissebb beszámolói alapján a Bayern München vezetősége mindenképp szeretne megszabadulni egyik középhátvédjétől, a de Ligt, Kim, Upamecano trióból. A hírek szerint a bajor sztárcsapatnál azért van szükség az egyik játékos eladására, mert helyet kell szorítaniuk a minden bizonnyal érkező Jonathan Tah számára. A források alapján a müncheniek vezetősége végül úgy döntött, hogy Upamecanon szeretnének túladni, a másik két említett védő számára pedig még adnak egy szezonnyi esélyt, hogy bizonyítsanak. A hírek szerint ugyanakkor azért is a francia védőre esett Max Eberl sportigazgató választása, mert úgy ítélték meg, hogy Upamecano az eddigi három Bayernes szezonja alatt túl sok hibát vétett, és nem volt képes hosszan fenntartani a jó formáját. A beszámolók alapján lenne is érdeklődő a 25 éves védő iránt, akit a Bayern 40-50 millió euró körüli összegért szeretne továbbadni, korábban ugyanis megkörnyékezte őt a Manchester United, a Paris Saint-Germain és a Chelsea alakulata is.

Dayot Upamecano 2021 nyarán 42,5 millió euró ellenében érkezett a Bayern Münchenhez az RB Leipzig csapatától. A klub színeiben azóta 114 mérkőzésen lépett pályára, amelyeken 3 gólig és 8 gólpasszig jutott. Szerződése 2026 nyaráig köti a bajor sztárcsapathoz. Piaci értékét 45 millió euróra teszi a transfermarkt.

fociclub