F1-Archív: A Williams megszerezné Schumachert

2023: Egy potenciális madridi futam hírére reagálva Lewis Hamilton elmondja, hogy szerinte fontos a hagyományos pályák – mint a Hungaroring, Barcelona vagy Silverstone – megtartása, semmiképp sem kéne kikerülniük a versenynaptárból az újonnan érkező utcai pályák miatt.

2022: Christian Horner csapatfőnök állítja: a Red Bull számára mindegy, hogy Max Verstappen vagy Sergio Perez nyeri-e a világbajnoki címet, ők mindkét esetben boldogok lennének.

2021: George Russell elmondta: ő, a Mercedes és a Williams is azt szeretné, hogy legkésőbb a nyári szünetig eldőljön, hol fog versenyezni a 2021-es évad után. A fiatal brit egyre jobb esélyekkel bír arra, hogy átvegye Valtteri Bottas helyét Lewis Hamilton oldalán a Mercedesnél.

2020: Több hónapnyi várakozás után az F1 végre bejelenti a koronavírus-járvány miatt megcsúszott versenynaptárának első szakaszát: július elejétől szeptember elejéig összesen nyolc nagydíjat rendeznek meg Európában. Először fordul elő, hogy egy helyszín (Spielberg és Silverstone) két fordulónak is otthont ad. A menetrendben harmadik állomásként kapott helyet a Magyar Nagydíj.

2019: Lewis Hamilton arról beszél a hatodik világbajnoki címének kapujában, hogy „egyértelműen” versenyezhet még további öt éven keresztül. Ezt azzal indokolta, hogy Michael Schumacher is versenyzet 38 éves koráig, ő pedig remek formában érzi magát, sőt, jobbnak, mint korábban bármikor – a tapasztalata már hatalmas, de fizikailag még abszolút a topon van, sőt, egészségesebb, mint valaha.

hamilton-2019-dppi

2018: Charles Leclerc pazar szezonkezdése után örül neki, hogy olyan többszörös világbajnokok, mint Lewis Hamilton és Sebastian Vettel, valamint Nico Rosberg és Felipe Massa dícsérik, de próbál a munkájára fókuszálni. Vettel jövőbeli Ferrari-pilótának mondta a monacóit, Rosberg pedig potenciális világbajnokot lát benne.

2017: Joest Capito, a Volkswagen ralis sikereinek kulcsembere, aki csatlakozott a McLarenhez, majd rövid idő elteltével anélkül távozott, hogy nyomott hagyott volna maga után, visszatért a német konszernhez: a Volkswagen R GmbH és Volkswagen Zubehor GmbH részlegek ügyvezető igazgatója lett, azaz a versenysporttól átnyergelt az utcai autókhoz.

2016: Ráér a McLaren, egyelőre nem kezdtek tárgyalásokat a pilótákkal arról, ki lesz Fernando Alonso 2017-es csapattársa. Jenson Button szerződése lejár év végén, Stoffel Vandoorne a sorára vár.

2015: A Williams unalmasnak tűnhet kockázatkerülő versenystratégiáival, de ez hozott öt nagydíj alatt 10-ből 9 pontszerzést a csapatnak. Rob Smedley úgy fogalmazott: „Ugyanazokra a helyekre kvalifikáltunk, és megszereztük azokat a pontokat, ahelyett, hogy azt gondoltuk volna, dobunk egy nagyot, és csinálunk valami vadat.”

2014: A Mercedes egyik első embere, Toto Wolff hangsúlyozta, hogy a Mercedes számára nem jelent problémát, hogy engedi szabadon küzdeni versenyzőit, s a csapat tartozik is annyival a rajongóknak, hogy nem szól bele a kettőjük közti csatába.

2013: A Formula-1-es pályafutásának véget vető kézsérülés után ralizásba belevágó Robert Kubica első WRC2-es győzelmét szerezte az Acropolis Ralin.

2012: A Red Bullnak módosítania kell autója padlólemezén, miután az FIA szabálytalannak nyilvánította az elemen található lyukakat.

2011: A Group Lotus, mely a Renault korábbi gyári csapatát megszerezve keresztelte át azt Lotus Renault-ra, leszögezte, hogy továbbra is eltökélt a Formula-1 iránt annak ellenére, hogy a Team Lotusszal folytatott névhasználati vita nem az általuk várt eredményt hozta.

lotusok_2011

2010: A Force India pert indít a Lotus Racing ellen, mivel a csapat vizsgálata értelmében az újonc istálló bizalmas információkhoz jutott a silverstone-iak idei autójával kapcsolatban, amit fel is használtak a T127 tervezésekor.

2009: Legendás név térhet vissza a Formula-1-be, a March ugyanis benevezett a 2010-es világbajnokságba. A csapat egyébként 1993-as összeomlása óta a mai napig létezik, a Formula-1-es kiszállást követően Andrew Fitton vásárolta meg – jóllehet azóta inkább csak papíron működik a March, hiszen semmilyen versenytevékenységet nem folytattak.

2008: „Év elején kissé frusztrálttá vált, de lehet azt mondani, hogy most már élvezi a versenyzést, és hisz abban, hogy az autó tovább fog fejlődni” – mondta Fernando Alonsóról a Renault mérnökigazgatója, Pat Symonds.

2006: Schumacher tisztázza magát! – ezt követeli a GPDA a monacói időmérős botrányt követően, amikor a hétszeres világbajnok a stewardok ítélete szerint szándékosan „csúszott meg” a Rascasse-ban, hogy a sárga zászlókkal lehetetlenné tegye a többiek számára a javítást. Egy meg nem nevezett pilóta az Autosportnak elárulta, hogy meg fogják kérni a németet, hogy mondjon le a szervezetben betöltött vezető helyéről.

2005: A BAR tesztpilótája, Anthony Davidson visszautasította a Newman-Haas Champ Car-csapatának ajánlatát, mivel elmondása szerint jövőre már állandó ülést akar az F1-ben – miután a várakozások szerint Jenson Button a szezon végén a Williamshez távozik.

2004: Silverstone-ban és Monzában is F1-es teszt folyik, a Ferrari és BAR pedig mind a kettőn részt vesz.  Utóbbi csapat Takuma Sato és Anthony Davidson révén mindkét pályán leggyorsabb volt.

2003: Sir Frank Williams leszögezte, hogy a Williams szeretné megszerezni az ötszörös világbajnok Michael Schumachert, bár abban maga sem biztos, hogy 2006 vége előtt el lehet-e mozdítani a németet a Ferraritól.

2002: Ismét teszt és ismét BAR: a csapat négy napon át gyűjtötte az adatokat a Paul Ricard versenypályán Franciaországban.

2001: Az FIA visszautasította a BAR fellebbezését. A csapat egy olyan ügy miatt kotnyeleskedett, amelyben nem is volt érintett: a sauberes Kimi Raikkönen negyedik helyét óvták, mivel állításuk szerint a finn sárga zászló hatálya alatt előzött. A visszautasítás oka az volt, hogy a pályabírók sem jelentették az esetet, és tévéfelvétel sem készült róla. Raikkönen kizárása esetén a BAR-os Olivier Panis örökölte volna a negyedik helyet.

2000: A Ferrari szokásos módon használta ki a Monacói Nagydíj pénteki szabadnapját: Michael Schumacher Fioranóba utazott egy rövid tesztre.

1998: A Goodyear kőkeményen visszaszólt Michael Schumachernek, aki szerint nagyrészt a gumigyártó a hibás azért, mert a Ferrari nem hozza a várt eredményeket: „Jó a kapcsolatunk a Ferrarival, Luca di Montezemolót, Jean Todtot és Eddie Irvine-t is lehet kezelni. Schumacher viszont más, mivel különlegesnek tartják. Nagyon nehéz egy olyan embert kezelni, akit csak egy kevéssel helyeznek az Isten alá.”

schumacher_1998

1997: Miután kiderült, hogy Michael Schumacher megszerzésére (egyelőre) nincs esélyük, a McLaren a hírek szerint megkörnyékezte Ralfot, akinek menedzsere, Willi Weber már tárgyalt is Ron Dennisszel az 1998-as szezonról. A wokingiak egyelőre még egy pilótát sem szerződtettek 1998-ra.

formula.hu