Újabb vezető F1-es szakember távozik az Alpine-tól

Újabb régóta Enstone-ban dolgozó szakember távozik az Alpine-tól: a csapat megerősítette, hogy Rob White, az eddigi operatív igazgató elhagyta az istállót egy szélesebb körül átalakítás keretein belül.

White 2004-ben, még a Renault néven futó alakulathoz csatlakozott, benne volt Fernando Alonso világbajnoki címeiben, és azóta is tagja volt a csapatnak – húsz év alatt több pozíciót is betöltött, a jelenlegi feladatkörét 2016 óta látta el.

c1d668f560a3cb64717402c6213488e5-l_resize

A francia márka F1-es csapata pocsék szezont fut, eddig összesen két pontot szerzett és a kilencedik helyen áll a konstruktőri tabellán, a napokban pedig Esteban Ocon viselkedése miatt került a figyelem középpontjába – a hírek szerint a pilótától akár meg is válhat a Rob Famin által irányított társulat. Az Ocon-balhék összefoglalója ebben a cikkben olvasható!

Az Alpine változtatásai itt aligha érnek véget, tavaly szinte a teljes felsővezetést lecserélték, a szakember-gárda is folyamatosan mozgásban van, úgyhogy White távozása csak egy lépés ezen az úton – amelynek ki tudja, hogy hol lesz a vége, egyes hírek szerint felmerült már az is, hogy eladják az istállót, de Luca de Meo Renault-nagyvezér egyelőre kitart a projekt mellett.

formula.hu