Mare Nostrum: Milák Kristóf fölényes győzelemmel tért vissza

A Mare Nostrum körverseny második állomásán, Barcelonában a nyitónapon egy arany és egy bronz a magyar éremmérleg: a 2022-es római Eb óta nemzetközi viadalon most először rajthoz álló Milák Kristóf jó idővel, óriási fölénnyel nyert 100 pillangón, Zombori Gábor pedig 400 vegyesen lett harmadik.

Sorjáztak a döntők és a helyezések a magyar úszók jóvoltából, megint beakadt több negyedik hely, és mindegyiknél csupán apróságon múlt a dobogó – de a Mare Nostrumon alapvetően a tesztelés a lényeg, ezt mondta Virth Balázs is, akinek gyakorlatilag a teljes csapata harcba indult a katalán viadalon.

„Versenyezni jöttünk elsősorban, gyakorolni, de kéthetes törökországi edzőtáborozást követően, azaz komoly munkából, formábahozás nélkül – mondta a mesteredző. – Kissé árnyalja a képet, hogy Kapás Bogi még kint beteg lett, és aztán ez átment nagyjából mindenkin, de most már nem nagyon látszott rajtuk, még (Telegdy) Ádámnak is sikerült döntőbe verekednie magát, bár ő is komolyan elkapta.”

A Team Virth-ből egyértelműen Milák Kristóf vitte a prímet, aki körömnyivel maradt le az 50 gyors dobogójáról – egyetlen századdal szorult a negyedik helyre, Szabó Szebasztián 0.08-cal mögötte érve be lett 6. –, majd alig fél órával később 50.95-ös, jónak mondható idővel, a mezőnyt több mint egy másodperccel megelőzve nyerte meg a 100 pillangót.

A másik érmet Zombori Gábor szállította, aki fél másodperccel előzte meg a veterán Verrasztó Dávidot 400 vegyesen – utóbbi volt a második negyedik helyünk a délután folyamán. A harmadik „majdnem” érem 200 pillangón jött, egyetlen női finalistánk, Sebestyén Dalma csupán 12 századnyira volt a bronztól.

Az első állomáson remeklő Jászó Ádám ezúttal ötödik lett 100 háton, míg az edzője által említett betegségből kilábaló Telegdy Ádámnál már a döntő kiharcolása is fegyverténynek számított.

„Kristófnál elsősorban a kétszázra vagyok kíváncsi, merthogy gyorsnak gyors és erősnek erős, azt eddig is tudtuk, amit ma is bizonyított ötven gyorson és száz pillén – értékelt Virth Balázs. – Ami tetszett, hogy az ötvenet úgy úszta, mint a százat, hosszú tempókkal, szépen, nem klasszikus sprinter favágással, a százban meg az volt a jó, hogy kétszázas ritmusban csinálta végig, nem volt elkaparva. Viszont délután kevésbé esett jól neki, ezért várom a kétszázat a második napon.”

A többiek kapcsán Virth maestro elmondta, Zombori Gábor kissé lassabban kezdett annál, mint amit remélt tőle, Verrasztó Dávid ugyanakkor jobbat úszott, mint az előző versenyen, „ennek ellenére sokkal többet nem tudok róla mondani, mert még sohasem volt harminchét éves úszóm.” A szakember kiemelte: „Most a legfontosabb, hogy az Európa-bajnokság előtt mindenki versenyezzen nemzetközi viadalokon is. Különösen Kristófnál lényeges ez, tapasztalja meg újra, hogy kell a távjait leúszni – az Európa-bajnokságon meg azt fogjuk látni, miként tudja a számokat háromszor végigcsinálni, hiszen 2022 óta először kell neki így versenyeznie Belgrádban. Azaz minden az előkészületről szól, semmi másról, semmi többről.”

Mare Nostrum-körverseny, 2. állomás, Barcelona

Az első nap magyar döntőseinek eredményei

Férfiak

50m gyors: 4. Milák Kristóf 22.25, 6. Szabó Szebasztián 22.33

100m hát: 5. Jászó Ádám 54.86, 8. Telegdy Ádám 55.96

100m pillangó: 1. Milák Kristóf 50.95

400m vegyes: 3. Zombori Gábor 4:17.44, 4. Verrasztó Dávid 4:17.90

Nők

200m pillangó: 4. Sebestyén Dalma 2:10.39