Kuhta Vlagyiszlava és Nakota Veronika is nyolcaddöntős a világkvalifikációs tornán!

Veres Roland és Bernáth Attila kiesését követően a magyar csapat a negyedik napon két győzelmet szállított a bangkoki második világkvalifikációs tornán.

A 60 kilogrammos Kuhta Vlagyiszlava első ellenfele a románok tehetsége, Loredana Andreea Marin volt, aki 2021-ben ifjúsági Európa-bajnoki címet szerzett és az U22-esek, valamint a felnőttek között is már letette a névjegyét. Az előző kvalifikációs versenyen Olaszországban a legjobb nyolcig jutott, így Kuhta, valamint az edzői csapat nagyon komolyan vette az összecsapást.

Az első menetben Kuhta energikus boksza érvényesült, és egyszer számoltatott is a 21

esztendős románra, így minden pontozónál 10:9-re vezetett. A második menet is hasonlóképpen zajlott, mint az első, azzal a különbséggel, hogy Marin kapott egy intést, így Kuhta már 20:17-re vezetett az összes pontozói lapon.

A harmadik menetben a román mindent egy lapra tett fel, Kuhta pedig már tartalékolt a következő mérkőzésére is egy kicsit. A bíró az utolsó menetben egyszer számolt Kuhtára és intette is, de a győzelme már nem forgott veszélyben. Kuhta ezzel így a legjobb tizenhat közé jutott, ahol a lengyel Klaudia Budasz vár rá egy következő nagy csatában.

Nakota Veronika immáron több mint két éve hazánkban készül és ebben az esztendőben

indult nemzetközi felnőtt eseményeken először, igyekezett minden idejét a minőségi felkészüléssel, kesztyűpartnerekkel, és versenyekkel tölteni.

Első ellenfele nem számított könnyűnek, a svéd Love Holgersson már 2011-ben ifjúsági

világbajnoki címet nyert és az összes felnőtt eseményen szerepel 2014 óta. A 31 éves svéd

az egyik legmagasabb a női középsúlyban (75kg), így mindenkinek feladja a leckét, de bízhattunk benne, hogy saját bevallása szerint sem volt tökéletes a felkészülése, nem tudott minden edzőtáborban részt venni.

Nakota nagyon harcias volt, mint minden korábbi eseményen, az első menet elképesztően

szorosra sikeredett, de nálunk volt a karcsú előny. A második menet volt a legjobb, Nakota többször tisztán találta el a svédet, számoltatott is a magas ellenfélre, és így három pontozónál is már 20:18-as előnnyel állt.

Az utolsó menetet sem engedte el a 20 esztendős ifi világbajnokunk, és 3:2-re még ezt a záró felvonást is megnyerte, így az egész mérkőzést is. A vége egyhangú pontozás lett, így Nakota is a legjobb tizenhat közé jutott a kvalifikációs tornán.

A magyar csapat negyedik napi eredményei a második világkvalifikációs tornán:

Női 60kg, a 16 közé jutásért: Kuhta Vlagyiszlava – Loredana Andreea Marin (román) 5:0

Női 75kg, a 16 közé jutásért: Nakota Veronika – Love Holgersson (svéd) 5:0

Hajrá, magyar ökölvívás!

Magyar Ökölvívó Szakszövetség