Piastri az élen a kvalifikáció előtt – Alonso és Perez a falban zárt

A harmadik gyakorláson magasabb hőmérséklet, kisebb szél és már kevésbé „zöld”, azaz felgumizottabb pálya fogadta a mezőnyt Imolában. A kedvezőbb körülmények hatása azonban nem volt egyértelműen látható, ezúttal is több hibát láthattunk a versenyzőktől.

A gyakorlás vesztese nem lehet más, mint Fernando Alonso. A mezőny legtapasztaltabb versenyzője viszonylag ritkán hibázik, 35 perccel a harmadik edzés vége előtt azonban Alonso autója megcsúszott kigyorsítás közben, az Aston Martin pedig az utolsó kanyar gumifalában kötött ki.

A baleset miatt rövid időre a piros zászló is előkerült, ám az imolai pályamunkások rendkívül gyorsan dolgoztak, így rövid megszakítást követőn tovább folytatódott a szabadedzés. Alonsónak egyébként már a fallal való találkozást megelőzően is volt egy kisebb hibája, de azt még menteni tudta a 42 éves versenyző. Kérdés, hogy Alonso ütközésének milyen kihatása lesz a hétvége további részére, ugyanis nincs kizárva egy esetleges sebességváltó-csere szükségessége sem.

Alonsóhoz hasonlóan Sergio Perez is találkozott a gumifallal: a mexikói versenyző a Variante Alta kijáratánál balesetezett, amikor túl magabiztosan próbált kigyorsítani. A becsapódás mértéke nem volt nagy, ám ezúttal is előkerült a piros zászló.

A szabadedzés első kétharmadában eltérő programot teljesítettek a csapatok: lágy, közepes és kemény gumikon is ment egy időben a körözés, így nehéz volt közvetlen összehasonlítást végezni az erősorrend szempontjából.

Az időmérőn várható sorrendről sem kaptunk tiszta képet, hiszen jelentősen befolyásolta a kvalifikációs szimulációkat Perez utolsó percekben okozott balesete, ám az olaszok ezúttal is rendkívül gyorsan dolgoztak, gyorsan véget ért a piros zászlós szakasz, így több versenyző is megpróbálkozott egy utolsó gyorskörrel.

Ami az élmezőnyt illeti, az első két edzéshez hasonlóan továbbra is a Ferrari tűnt a leginkább magabiztosnak. A Red Bull mintha jobban mozgott volna a pályán, ám úgy látszik, az energiaitalosok nem tudják működésre bírni a lágy gumikat.

A Mercedesnél sem mentek simán a dolgok: Russell pattogásra panaszkodott, Hamilton pedig a hátrányán hitetlenkedett, amire a csapat azt válaszolta neki, hogy rengeteg időt veszítenek az egyenesekben.

A 3. szabadedzés végeredménye:

Hamarosan következik Imolában az idei szezon hetedik időmérő edzése, melyet a megszokottakhoz hasonlóan a Formula.hu-n szöveges módon, élőben közvetítünk majd.

formula.hu