„Azt javaslom Orbán Viktornak, hogy menjen el a főnökéhez és mondja meg neki, hagyja abba a háborút” – Európa jövőjéről vitatkoztak az EP-listavezetők

A Kongresszusi Központban vette kezdetét az európai parlamenti listavezetők vitája, amit a Partizán szervezett. A felhozatal ugyanakkor foghíjas, mivel épp a két legnagyobb támogatásra számító jelölt, a fideszes Deutsch Tamás és a Tisza Párt listáját vezető Magyar Péter nem vesznek részt a rendezvényen.

Deutsch ezt korábban azzal indokolta, hogy nem hajlandó asszisztálni a dollárbaloldal politikai tevékenységéhez és szerinte a Partizán is ebbe a csoportba tartozik. Magyar Péter pedig azzal magyarázta a távolmaradását, hogy nincs értelme a vitának, ha pont a Fidesz képviselője nem vesz azon részt. Magyar számára a legfontosabb, hogy a vita a köztévén legyen, mivel szerinte akkor tudná megszólítani azokat a milliókat, akikhez eddig csak a propaganda jutott el. A Tisza Párt vezetője szerint ezért először a köztévén kell vitázni és utána jöhet a többi csatorna.

Magyar azt állította korábban, hogy erről a döntéséről tájékoztatta a Partizánt is, ám a csatorna a vitát bejelentő pénteki posztjában arról írt, hogy nem kaptak hivatalos visszajelzést Magyartól.

A helyzet tehát az, hogy a Partizán mostani vitájában a Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció, az MSZP és a Párbeszéd közös jelöltje, Donáth Anna a Momentum részéről, a Magyar Kétfarkú Kutyapárt képviseletében Le Marietta és a Mi Hazánk listavezetője, Toroczkai László vesznek részt.

EP-listavezetők vitája | Élőben a Kongresszusi Központból

A júniusi európai parlamenti választások kapcsán listavezetői vitát tartunk a Kongresszusi Központban, ahova meghívtuk az összes olyan pártot és pártszövetséget, melyeknek a támogatottsága a közvélemény-kutatások legfrissebb becslései átlagában meghaladja a 3,5%-ot. A közvélemény-kutatások átlagolásának kidolgozására Tóka Gábort kértük fel, a CEU kutatóprofesszorát.

A Kongresszusi Központban meccshangulat uralkodik, a tömeg kifütyülte Deutsch Tamást és Magyar Pétert, miután Gulyás Márton is bejelentette, hogy nem vesznek részt a vitán, a többi jelölt mind nagy tapsot kapott.

EP-listavezetők vitája a Partizánban: Dobrev Klára, Demokratikus Koalíció (DK), MSZP, Párbeszéd, Donáth Anna, Momentum, Le Marietta, Magyar Kétfarkú Kutyapárt, Toroczkai László, Mi Hazánk

Reviczky Zsolt

A jelöltek hozzászólási sorrendjéről sorsolással döntöttek, mindenkinek, minden blokkban azonos időkeret áll rendelkezésére. A nyitóbeszédekben Magyarország uniós tagságát kell értékelniük a jelölteknek. Elsőként a kutyapártos Le Marietta kapott szót, majd rövid beszédében bejelentette, hogy Robin Hood-alapot hoznak létre, amelynek keretén belül szétosztanák a kutyapártra jutó támogatásokat.

Donáth Anna következik, aki elmondta, hogy ők harcolták ki, hogy függesszék fel a Magyarországnak járó uniós támogatásokat és munkájuk folytatásához kérte a választók támogatásához.

Dobrev Klára az erős Európa, az Európai Egyesült Államok mellett érvelt, mert ez szerinte európai nyugdíjakat, európai béreket is ígér.

Toroczkai a választókkal szembeni tiszteletlenségnek tartja, hogy Deutsch és Magyar nem jöttek el a vitára és azt ígéri, hogy a vita folyamán bőven kifejti majd, hogy a Mi Hazánk képviselői mihez kezdenek majd a mandátumaikkal az Európai Parlamentben.

EP-listavezetők vitája a Partizánban: Dobrev Klára, Demokratikus Koalíció (DK), MSZP, Párbeszéd, Donáth Anna, Momentum, Le Marietta, Magyar Kétfarkú Kutyapárt, Toroczkai László, Mi Hazánk

Reviczky Zsolt

A nyitóbeszédek után a jogállamisági mechanizmus a téma, és Gulyás Donáthnak tette fel a kérdést, hogy ezzel kapcsolatban hogyan értékeli Donáth, használt-e ez a magyar jogállamiságnak, vagy ártott.

Donáth elmondta, hogy büszkék erre a döntésre, mert Magyarország érdekeit az szolgálha, ha ezeket a pénzeket nem a kormány és az oligarchák kapják, hanem a civileknek és az önkormányzatoknak kellene adni.

Dobrev Klára szerint az uniós pénzek Orbán Viktor és a rendszere miatt nem érkeznek meg Magyarországra. A DK listavezetője azt javasolja, hogy Orbán nézzen magába és attól majd jönni fog a pénz, hiszen csak a jogállamisági követelményeknek kell hozzá megfelelni.

Le Marietta úgy véli, hogy a korrupció elleni küzdelemnek ez nem biztos, hogy egy sikeres formája, hiszen korrupció továbbra is van. A jogállamisági mechanizmusban az unió bizonyos dolgokat előír Magyarország számára, ám ezek nem annyira erősek, hogy számon kérhetők legyenek Magyarországon.

EP-listavezetők vitája a Partizánban: Dobrev Klára, Demokratikus Koalíció (DK), MSZP, Párbeszéd, Donáth Anna, Momentum, Le Marietta, Magyar Kétfarkú Kutyapárt, Toroczkai László, Mi Hazánk

Reviczky Zsolt

Toroczkai László úgy gondolja, hogy inkább arról kellene beszélni, hogy az Európai Unió nem egy demokratikusan működő szervezet. Ugyanakkor azt elismerte, hogy Magyarországon jogállamisági deficit van és lop a Fidesz, ez is tény, de jut az önkormányzatokhoz uniós pénz, amiből megvalósulnak fejlesztések. Ezért sem lenne arra büszke, hogy Donáthék visszatartották az uniós forrásokat.

Donáth reagálva Toroczkaira elmondta, hogy nem tartanánk itt, ha a kormány betartaná az egyenlőség mércéjét és úgy viselkedne, mint a másik 26 tagállam. Majd elismételte, hogy büszke arra, hogy részt vett a jogállamisági mechanizmus kidolgozásában.

Ezt követően Dobrev és Toroczkai egy kicsit fideszesezte egymást, utána pedig a DK listavezetője elmondta, hogy az erős Európával szemben a szuverenitás jelenthet Észak-Koreát is. Ehelyett inkább arra kellene odafigyelni, hogy mit lehet kihasználni az EU nyújtotta lehetőségekből.

EP-listavezetők vitája a Partizánban: Dobrev Klára, Demokratikus Koalíció (DK), MSZP, Párbeszéd, Donáth Anna, Momentum, Le Marietta, Magyar Kétfarkú Kutyapárt, Toroczkai László, Mi Hazánk

Reviczky Zsolt

Toroczkai ezután arról beszélt, hogy a korrupciós ügyei miatt nyomozni próbáló Európai Ügyészséget próbálja ellehetetleníteni Ursula von der Leyen. Majd utána kifejtette, hogy paritásos alapon létrehozott magyarországi korrupcióellenes ügyészséget kellene létrehozni.

A következő téma a háború, ezzel kapcsolatban Dobrev elmondta, hogy ne higgyenek az emberek Orbán Viktor hazugságainak, mert nem lesz háború és nem kell magyar katonáknak harcolni menniük. A magyarok érdeke viszont az, hogy ezt a háborút Putyin ne nyerje meg. A magyarok biztonságát egyedül Orbán Viktor politikája fenyegeti.

Le Marietta szerint a Robin Hood alap keretében kellene szétosztani a lefoglalt orosz vagyonokat, ugyanakkor kifejtette azt is, hogy Ukrajna támogatása fontos.

Az agresszor által indított háború nem áll meg a határoknál és nem jó, amikor az oroszok ott állnak az ajtóban – jelentette ki Donáth.

Dobrev közben nem engedi Le Mariettát szóhoz jutni, mert az a baja, hogy Gulyás Márton a kérdéseivel kvízjátékká degradálja a vitát. A szankciókkal kapcsolatos kérdésről van egyébként szó, Gulyás azt szerette volna megkérdezni, hogy a szankciók hasznosak, vagy inkább ártanak Magyarországnak.

Toroczkai közben gyorsan rávágta, hogy ártanak. Dobrev Klára szerint viszont a szankciók elsősorban Oroszországnak ártanak és Orbánnak szólnia kellene a főnökének, hogy hagyja abba a háborút.
A szankciók hasznosságával egyetértett Le Marietta és Donáth is.

EP-listavezetők vitája a Partizánban: Dobrev Klára, Demokratikus Koalíció (DK), MSZP, Párbeszéd, Donáth Anna, Momentum, Le Marietta, Magyar Kétfarkú Kutyapárt, Toroczkai László, Mi Hazánk

Reviczky Zsolt

A migrációra vonatkozó kérdéssel kapcsolatban Toroczkai elmondta, hogy ők továbbra is nemet mondanak a migránskvótára. Szerinte a déli határon átjövő migránsok nem menekültek, hanem bűnözők és a beengedésük Európa öngyilkosságát jelenti.

Le Marietta szerint Magyarországnak nem bevándorlási, hanem kivándorlási problémája van. Ennek megoldására pedig az oktatás színvonalát kellene javítani.

Donáth szerint a Fidesz legnagyobb bűne a migrációs törvénycsomag megszületésének hátráltatása volt. Donáth szerint a törvény legnagyobb érdeme, hogy nem a migránsok áthelyezését teszi kötelezővé, hanem a szolidaritást.

Dobrev úgy gondolja, hogy akinek tényleg menedékre van szüksége, azt be kell engedni, aki méltatlanul jönne be, azt vissza kell küldeni és fel kell lépni az embercsempészekkel szemben.

Le Marietta első igazi kutyapártos pillanata, amikor felajánlotta, hogy 5000/másodpercért szívesen ad el időt Toroczkainak.

Van egy kis összezördülés Toroczkai és Dobrev között, hogy a kerítésen mennyire tudnak átjönni a migránsok, vagy sem. Dobrev végül itt is az erős Európával hozakodott elő és arról beszélt, hogy ebben az esetben a határokon is rend lenne.

A globális tőke megadóztatásában viszont mindegyik jelölt egyetértett.

A második blokkban az EU jövőjéről fognak vitázni.

A zöldállással kapcsolatban Dobrev arról beszélt, hogy az nem érintheti hátrányosan az átlagembert, de ambiciózusabb klímacélokra is szükség lenne. Le Marietta szerint a gond az, hogy a DK-nak nem lesz zöld politikusa az EP-ben, Dobrev pedig úgy kontrázott, hogy a környezetvédő civil szervezetek szerint a DK szavazott a leginkább a zöld célok érdekében az EP-ben, és amúgy is van zöld politikusuk.

Donáth az európai környezetvédelmi hatóság felállítása mellett érvelt, Toroczkai Vörös Erikkel kontrázott, majd Dobrev a Dínó tesóval hozakodott elő. Toroczkai a gázkazánok betiltásában játszott momentumos és DK-s álláspontot firtatta, amire Donáth azzal vágott vissza, hogy laposföldhívőkkel nem tud vitatkozni.

Toroczkai komolyabbra fordítva a témát arról beszélt, hogy az Alföld vízellátásával kapcsolatban a mindenkori magyar kormány több mint 200 éves lemaradásban van és sem a balliberális, sem a Fidesz-kormány nem tett semmit ebben az ügyben.

A következő kérdés a digitális szektor és piac szabályozásával kapcsolatos. Toroczkai elmondta, hogy tudomása szerint az egyetlen parlamenti képviselő a világon, akinek a nevét sem lehet leírni a Facebookon. Szerinte arról kellene beszélni, hogy a sajtószabadság és a szólásszabadság megölése, hogy egy szilíciumvölgyi vállalat dönti el, hogy ki nyerje a választásokat Magyarországon. Egészen elképesztő szerinte, hogy ez ellen sem a balliberális pártoknak, sem a Fidesznek nincs kifogása.

EP-listavezetők vitája a Partizánban: Dobrev Klára, Demokratikus Koalíció (DK), MSZP, Párbeszéd, Donáth Anna, Momentum, Le Marietta, Magyar Kétfarkú Kutyapárt, Toroczkai László, Mi Hazánk

Reviczky Zsolt

Donáth szerint a DSA törvénycsomag elfogadása azért hatalmas eredmény, mert a gyűlöletbeszéd nem egyenlő a szólásszabadsággal. Saját sikereként élte meg, hogy nem lehet fiatalkorúakra politikai hirdetéseket targetálni és ezért nincsenek ilyen tartalmak a Bogyó és Babóca közben.

Dobrev a multinacionális cégek túlhatalmát veszélyesnek tartja és még Németország sem elég erős ahhoz, hogy fegyelemre és adózásra kényszerítse ezeket. Ezért van szükség az erős Európára, amelyik képes lenne megrendszabályozni ezeket.

Stratégiai autonómiát alakítson-e ki az EU, vagy mozogjon inkább tandemben az USA-val – hangzik a kérdés. Le Marietta szerint Oroszország rossz, Kína rossz, Amerika lehetne jobb. Dobrev szerint mindkettőre szükség van.

Toroczkai inkább egy független magyar nemzetgazdaságban gondolkodna, amire szerinte a többpólusúvá váló világ teremthetne lehetőséget. Donáth szerint vége az USA geopolitikai hegemóniájának és ezért van szükség egy erős Európára.

EU pártiak kontra EU kritikusok témájában, hol kellene mélyíteni az uniós hatásköröket és hol kellene a nemzeti hatásköröket megerősíteni. Donáth szerint szükség van közös határvédelemre, külügyre, pénzügyekre, de az Európai Egyesült Államok ideája megvalósíthatatlan, szükség van bizonyos területeken a nemzeti szuverenitásra is.

Le Marietta szerint ez egy közösségi alapon eldöntendő dolog, de ha valaki nagyon siettetni akarja az integrációt, az integrálja a magyar egészségügyet a németbe.

Dobrev szerint az erős Európa nem jelenti azt, hogy minden döntést magának is vindikálna, így a nemzeti szuverenitás is meg tud maradni. Erős nemzetállam és erős Európa a politikánk – mondta Dobrev.

Toroczkai szerint inkább azon kellene gondolkodni, hogy mi lesz akkor, ha már nem lesz unió, mert mondjuk a németek megunják a görögök finanszírozását és kilépnek mint a britek.

Dobrev erre azzal vágott vissza, hogy ha olyan politikusokat küldenek az európai parlamentbe, mint Deutsch, Magyar, vagy Toroczkai, akkor tényleg fenyegeti az uniót a szétesés veszélye.

A záróbeszédek következnek:

Toroczkai záróbeszédében is Deutschot és Magyart hiányolta, majd közölte, hogy a június 9-i választás tétje nem a Fidesz leváltása, hanem annak eldöntése, hogy kik fogják Magyarországot az elkövetkezendő öt évben képviselni az európai parlamentben.

Le Marietta elmondta, a kutyapárt a közösségek építéséért dolgozik és azért mennek a parlamentbe, hogy létrehozzák a Robin Hood alapot, amin keresztül közösségeket tudnak pénzhez juttatni.

Donáth Anna arról beszél, hogy büszke rá, hogy a Cseh Katalinnal folytatott munkájukkal elérték, hogy megrendüljön az Orbán-rendszer. Nem újrabrandelni akarják a rendszert, hanem leváltani. Vállalják azt, hogy minden olyan ügyben, ahol valakit a saját emberi méltóságában sértenek meg, azt a saját sérelmükként fogják kezelni.

Dobrev záróbeszédében elmondta, hogy nem alkalmas az emberek politikai képviseletére az, aki egy vitában nem tudja állni a sarat. Erős Európát, erős Magyarországot, Európai Egyesült Államokat képvisel, ami az ő hitvallása és hiszi, hogy Magyarországon többségben vannak az európai magyarok, majd kijelentette, hogy nincs idejük 2026-ig várni.

HVG