A kupagyőzelem után döntött vezetőedzője sorsáról a Juventus – HIVATALOS

A Juventus 1-0-s győzelmet aratott az Atalanta ellen a Coppa Italia döntőjében, azonban a finálé után olyan hírek röppentek fel, hogy lapátra tehetik a csapat vezetőedzőjét…

(Photo by Riccardo De Luca/Anadolu via Getty Images)

A Juventus a pénteki kora esti órákban bejelentette, hogy azonnali hatállyal felbontotta a csapat vezetőedzője, Massimiliano Allegri szerződését, miután a klub úgy ítélte meg, hogy a tréner kupadöntő alatti és utáni viselkedése összeegyeztetethetlen az egyesület értékeivel.

Az Atalanta elleni kupadöntő hajrájában reklamálás miatt kiállították Allegrit, aki ezt követően a zakóját és a nyakkendőjét hajigálva őrjöngött a partvonal mellett, majd a helyszíni beszámolók szerint a meccs után megfenyegette a Tuttosport nevű torinói lap főszerkesztőjét, Guido Vaciagót.

“Szar szerkesztő, az igazat írjátok az újságban, ne pedig azt, amit a klub lediktál nektek! udom, hol talállak. Eljövök érted, és leszakítom mindkét füledet, beverem a képedet. Az igazat írd az újságodban!” – kiabálta Allegri Vaciagónak a főszerkesztő elmondása szerint.

Allegri irányításával a Bianconeri az idény első felében még jól teljesített, a szezon második felében azonban látványosan visszaestek az eredmények és a mutatott játék is. A kupagyőzelem ellenére a Juventus támadójátéka egész tavasszal nyögvenyelősen működött, ráadásul a csapat az utolsó tíz bajnokijából csak kettőt nyert meg, és épphogy biztosítani tudta a BL-indulást.

Allegri előbb 2014 és 2019 között 271, majd 2021 óta 149 összecsapáson irányította a Juventust, amellyel a bajnoki címet és az Olasz Kupát is ötször hódította el, s amellyel 2015-ben és 2017-ben is Bajnokok Ligája-döntőt vívott.

Az idény utolsó két fordulójában a várakozások szerint az U19-es csapat edzője, Paolo Montero irányíthatja a zebramezeseket.

Az olasz lapok úgy tudják, hogy a következő szezontól Thiago Motta lehet a Juventus edzője, aki nagyszerű eredményeket ért el a megleptéscsapat Bologna kispadján.

fociclub