Csak pár napja működik, de emberek viselkedése miatt már változtatni kell a New Yorkot és Dublint 24 órában összekötő portálon

Az emberek többsége pozitívan fogadta, és tud is kulturáltan viselkedni a két várost élő kameraképpel összekötő installáció előtt, de vannak, akikről már kevésbé mondható ez el. Dublin városa most közbelép.

Néhány napja új installáció jelent meg New York és Dublin egy-egy utcájában: egy portál, mellyel valós időben lehet kapcsolatba lépni a körülbelül 5000 kilométerrel arrébb élő embereknek.

Ez persze nem varázslat, a szoborra hasonlító betondarabok kijelzővel és kamerával valósítják meg a kapcsolatot a két város népe között, bizonyára internetes technológiával.

Az eszköz működésén azonban most változtatnak. Sokan ugyanis „helytelenül viselkedtek” előtte – a BBC cikke szerint sokan kábítószer-fogyasztást is színleltek. Az elmúlt napokban találkoztunk néhány igen extrém videóval is az interneten, ezek hivatkozásától eltekintenénk.

Hétfőn már ezektől a szélsőségektől volt hangos az amerikai és az ír sajtó is. Dublin vezetése is megszólalt az ügyben: mint közölték, bár az interakciók többsége pozitív, de az emberek egy kis százaléka „helytelenül viselkedik” az installáció előtt, és az ilyen esetek a közösségi médiában gyorsan szárnyra kapnak.

A város tanácsa „technikai megoldásokkal” venné elejét az ilyen viselkedésnek, bár nem fejtették ki, hogy mire gondolnak. Annyit azonban közöltek, hogy ezek a 24 órán belül – azaz most kedden – hatályba lépnek, így rövidesen fény derülhet az intézkedésekre.

Two sisters connect via New York to Dublin ‘portal’

New Yorkers – and Dubliners – are connecting in real time thanks to a new art installation, named “The Portal.” The mysterious, interactive piece allows visitors on both sides of the pond to interact – including two flight attendant sisters who met up to say hello to each other, thousands of miles apart.

Az installáció mögött álló Portals Organization nem különösebben szólt hozzá a problémához: csak annyit közöltek az RTÉ rádióval, hogy nem áll szándékukban javaslatot tenni a portál használatának módjaira. Az a céljuk, hogy ablakot nyissanak a távoli helyek és kultúrák között, és az emberek szabadon kommunikálhassanak egymással. Végül még tisztelettudó viselkedést kértek az emberektől.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

HVG