Csak pár napja működik, de emberek viselkedése miatt már változtatni kell a New Yorkot és Dublint 24 órában összekötő portálon

Az emberek többsége pozitívan fogadta, és tud is kulturáltan viselkedni a két várost élő kameraképpel összekötő installáció előtt, de vannak, akikről már kevésbé mondható ez el. Dublin városa most közbelép. Néhány napja új installáció jelent meg New York és Dublin egy-egy utcájában: egy portál, mellyel valós időben lehet kapcsolatba lépni a körülbelül 5000 kilométerrel arrébb…

Részletek

Az Apple állítja: ezért nem fog meghajlani az új iPad Pro, bármilyen vékony is

Amikor pár évvel ezelőtt, 2018-ban egy újratervezett iPad Pro jelent meg, hamar kiderült, hogy a modell ugyan kellemesen vékony (mindössze 5,9 mm) lett, viszont volt vele egy kis bibi. Amint arra a jól ismert „tortúratesztelő”, Zack Nelson is rámutatott, a fémvázas, légies kinézetű készülék meglehetősen könnyen meghajlott. Az a tablet 5,9 milliméter „vastag” volt, viszont…

Részletek

Parragh László: „Az ideális a fehér bőrű, keresztény kultúrájú, európai gondolkodású munkaerő importja lenne, de hát ez kifogyott”

Ami rendelkezésére áll a magyar gazdaságnak, az „a víz, illetve az emberi erőforrás, a humán tőke” – fejtette ki álláspontját Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke, az akkumulátorgyártás felfuttatásáról, annak vonzatairól, az ATV Egyenes Beszéd című műsorában. Parragh a munkaerőhiánnyal kapcsolatban elismerte, hogy a munkaerő importja elkerülhetetlen: „Kétségtelen, hogy láthatóan fogy a…

Részletek

„Nagyon kérlek, adj pénzt” – így könyörgött Andy Vajnának Oliver Stone

Nemsokára harmincéves lesz Oliver Stone egyik legismertebb filmje, a Született gyilkosok. Mint a rendező az RTL.hu-nak elmondta, ugyan pénzügyileg jól teljesített a film, de úgy érzi, karrierjének nem tett jót a botrány, ami az embereket sorra gyilkoló párról szóló filmet övezte. Persze nem hátrált meg, egy évvel később mutatták be a Nixont, ami szerinte a…

Részletek

Alaposan megváltozik a Google kereső, másként kell majd keresni az interneten

Ha igazak a pletykák, amiket az OpenAI-val kapcsolatban hallani, akkor a Google bizony vakarhatja a fejét. A Bloomberg szellőztette meg nemrég azt a pletykát, miszerint a ChatGPT internetes keresővé alakul át – pontosabban ilyen szerepet is betölt majd. A lap szerint az interneten keres majd válaszok után a ChatGPT, és le is hivatkozza a forrásokat….

Részletek

Szkander Európa-bajnokság – Ez volt minden idők legsikeresebb magyar kontinensbajnoksága

Sporttörténelmet írtak a magyar szkanderosok. A válogatott tagjai az összes kategóriát beleszámítva 31 érmet szereztek a Pozsonyban megrendezett Európa-bajnokságon. Ebből 15 Eb-arany! Korábban soha nem szerepeltek ilyen kiválóan magyarok ebben a sportágban. A szlovák fővárosban a világ egyik legeredményesebb versenyzője, Kőváriné Ivánfi Brigitta négy érmet is szerzett. A felnőtt kategóriában jobb kézzel aranyérmes lett a…

Részletek

Geri Gergely lett az FC Kassa vezetőedzője

A Niké Liga utolsó fordulója előtt edzőt váltott a többségi magyar tulajdonban lévő FC Kassa labdarúgó csapata. A klub vezetősége úgy döntött, hogy ifj. Jan Kozak helyét Geri Gergely veszi át a szezon hátralévő részére. „A sorozatban elszenvedett három vereség és az utolsó mérkőzés képe alapján hoztuk azt a döntést, hogy változtatni kell valamit, a…

Részletek

Lettország 10 millió euróval járul hozzá a cseh lőszerbeszerzési kezdeményezéshez – stabilizálódni látszik az ukrán helyzet

Lettország 10 millió euróval (3,8 milliárd forint) járul hozzá ahhoz a cseh kezdeményezéshez, amelynek keretében 800 ezer tüzérségi lövedéket terveznek beszerezni az Európai Unión kívüli országokból Ukrajna számára – közölte kedden Evika Silina lett miniszterelnök és védelmi minisztere, Andris Spruds. Hozzátették, hogy a balti ország júniusban nagyjából ezer drónt is átad a kijevi vezetésnek. Kijev…

Részletek

Ritmikus gimnasztika Eb – Elszánt junior versenyzők várják a kontinensbajnokság kezdetét

Két tettrekész magyar fiatal rg-st láthat a Papp László Sportaréna közönsége a hazai rendezésű Európa-bajnokságon. Barkóczi Boglárka és Vukmír Elena két-két szerrel mutatja majd be a gyakorlatait. Előbbi versenyzőt buzogánnyal és szalaggal, utóbbit pedig karikával és labdával láthatjuk. Mindketten több éve szerettek bele a ritmikus gimnasztikába, és versenyzői karrierjük fontos pillanata lesz, amikor juniorként hazai…

Részletek