Csang Csan élete veszélybe került, amikor a börtönben éhségsztrájkba fogott.
Hétfőn letelik a büntetésre annak a kínai újságírónak, akit négy év börtönre ítéltek, mert a vuhani járványkitörés korai szakaszáról tudósított. A 37 éves, korábban ügyvédként tevékenykedő Csang Csan olyan videókat tett közzé az interneten, amelyek egyebek mellett a túlterhelt kórházakba nyújtottak bepillantást. A felvételek futótűzként terjedtek.
A fiatal nőt 2020 májusában vették őrizetbe Sanghajban, júniusban pedig éhségsztrájkba kezdett az elfogatása elleni tiltakozásként. Védőügyvédje elmondása szerint a nyilvánosság kizárásával folytatott tárgyalásán tolószékben vett részt, rossz egészségügyi állapotban, édesanyja 2021-ben pedig azt nyilatkozta, lánya már a fejét sem tudta felemelni. Az Amnesty International szerint a börtönben Csang Csant megbilincselték és erőszakkal táplálták, ami az ő megítélésük szerint kínzásnak minősül.
Ami szabadon engedését illeti, kínai külügyminisztérium hétfő délutáni szokásos sajtótájékoztatóján nem volt hajlandó megerősíteni, hogy Csang Csan valóban elhagyhatta a börtön, a szóvivő arra hivatkozott, hogy ha konkrét információja nincs is, de Kína jogállam, aki megsérti a törvényt, azt megbüntetik, de természetesen vádlottak és a foglyok törvényes jogait tiszteletben tartják.
„Eddig nem kaptam megerősítést arról, hogy Csang Csan elhagyta a börtönt és hazatért a családhoz. Egyelőre még várunk” – mondta Jane Wang, a Free Zhang Zhan kezdeményezés
A jogvédő szervezetek szerint, ha ki is jöhet a börtönből, akkor sem lesz teljesen szabad, számolnia kell azzal, hogy a hatóságok megfigyelik majd, hogy zaklatni fogják, írja a CNN.
HVG