Másodpercek döntöttek a Riverside Baján

Már az első nap sem telt el váratlan fordulatok nélkül, a prológon két side-by-side is fejre állt, a második szakaszon pedig kigyulladt autó miatt csúszott a verseny – szerencsére nem történt személyi sérülés, időben sikerült eloltani a tüzet.

rive3073_optimized

Szombaton a harmadik szakasszal száguldott tovább az M1 Flotta Magyar Tereprali Bajnokság és a Lengyel Bajnokság mezőnye, az első helyekért pedig egészen a célvonalig zajlottak a csaták.

Ultimate kategóriában ismét nem lehetett fogást találni Miroslav Zapletalon, a cseh pilóta navigátorával Marek Sykorával 1 perces előnyt kiautózva húzta be a győzelmet, a Minit vezető Maluszynski Michal és Maluszynska Julita előtt.

rive2764-(1)_optimized

„Boldogok vagyunk, hogy ismét győzni tudtunk, tökéletes futamot tejesítettünk, élveztük az egész pályát. Kihívást a nagyon dobálós, rázós, hosszú részek okoztak, de minden úgy sikerült ahogy elterveztük.” – nyilatkozta Marek Sykora, navigátor.

A dobogó harmadik fokára magyar páros állhatott, Lónyai Pál és Tóth György a T1-es Macannal autózott harmadik legjobb időt, több T1+-os autót is megelőzve.

rive3576_optimized

„Megdolgoztunk az eredményért, keményen kellett küzdenünk, hogy tudjuk tartani a tempót. Hátulról is jöttek ránk, de nem engedtük ki a pozíciót a kezünkből. Navigátorom Szuper Gyuri egyet sem hibázott, az autó is jól viselkedett. Több olyan része is volt a pályának, ami inkább a side-by-side autóknak kedvezett, próbáltunk minél nagyobb sebességgel átjönni ezeken a részeken, úgy, hogy közben ne verjük szét az autót. Nem volt egyszerű megtalálni a középutat, de úgy gondolom, nekünk sikerült.” – mondta a pilóta.

rive5178_optimized

SSV-ben az utolsó pillanatig zajlott a harc, a Garilla Racing párosa Garamvölgyi Zoltán és Takács Antal bizonyult a leggyorsabbnak, azonban a 6. gyors előtt 1 perces időbüntetést kaptak gyorshajtásért, így legnagyobb kihívójuk Marek Kubiczek fél perccel eléjük került. Végül mindössze 3 másodperc döntött az első helyről, melyet a lengyel pilóta szerzett meg. A magyar duó így nem sokkal lecsúszva a győzelemről, a dobogó második fokán ünnepelhetett.

„A tempónk megvolt, talán túlságosan is, hiszen büntetést kaptunk gyorshajtásért. Az utolsó speciálon összetettben a harmadik legjobb időt tudtuk futni, de nincs annál nehezebb, mint amikor gyorsan akarsz menni, mert tudod, hogy 30 másodperccel van előtted a versenytársad, azonban közben az autóra is vigyáznod kell, hiszen el kell jutnod a célig. Az CanAm-et annyira tökéletesre megcsinálták a szervizek alatt a fiúk, hogy akár most azonnal mehetnénk is a következő versenyre.” – mondta Garamvölgyi Zoltán.

rive5938_optimized

A ralibajnok Kosciuszko Michal is sokáig az élmezőnyben autózott, szakaszgyőzelmet is szerzett. A pilóta nem akart kockáztatni, hiszen még csak második versenyét futotta a polarissal, a sok dobálós résztől erős hatások érték az autót és a versenyzőt is, technikai probléma miatt az 5. szakaszon pedig már nem tudott elindulni.

Összetettben az autósoknál Mirosalv Zapletal győzött, a második helyezett Marek Kubiczek, a harmadik pedig Garamvölgyi Zoltán lett, így a T1+-os autót két side-by-side követte.

rive6272_optimized

Nem alakult zökkenőmentesen a szombati versenynap, a harmadik szakaszon két lengyel páros balesetezett. A side-by-side-os Gasiorowski Grzegorz –  Szalega Kasia páros frontálisan ütközött az előttük haladó Hummerrel. A sebességkorlátozási zónánál lefékeztek, azonban a mögöttük jövő polarisos páros túl közel volt hozzájuk és nem tudtak időben reagálni a helyzetre, így versenytempóval (kb. 120 km/h) ütköztek és beborultak az árokba. Szerencsére senki sem szenvedett súlyos sérülést, Szalega Kasia-t mentővel kórházba szállították, a kivizsgálás után kiderült, hogy enyhébb agyrázkódással megúszta a becsapódást. A baleset miatt az SS3-at megszakították, a negyedik gyorsot pedig törölték így a versenyzők ezután még két szakaszon küzdhettek az előkelő pozíciókért.

rive5855_optimized

A quadosoknál 10 perces előnnyel Ostafin Ireneusz állhatott a dobogó tetejére, másodikként pedig Balog László ért célba, aki küzdelmes, de kiegyensúlyozott versenyzéssel teljesítette a futamot.

„Maradéktalanul elégedett vagyok. Ehhez az eredményhez kellett, hogy fejben beosszam magam mentálisan és fizikálisan is, hogy a lehető legkevesebb hibával teljesíteni tudjam a versenyt.” – számolt be Balog László.

A motoros kategória győztese Kárpáti Péter, Bugac után ismét az élen végzett, az autók által kivájt mély nyomvonal és egy road book hiba is nehezítette versenyét. „Hiányzott már a pápoci terep, jó volt ismét visszatérni. A Hungarian Baja után talán ez a legjobban járművet próbáló terep, így volt a szervizidőben feladat bőven.” – mondta a versenyző.

rive3395_optimized

Összetettben az első helyezett Ireneusz Ostafin, a második Balogh László, a harmadik pedig Kárpáti Péter lett.

A versenyzéshez tökéletes időben autósport rajongók is nagy létszámban kilátogatottak Pápocra, az egyik legkedveltebb nézői pont a roncsderby pálya volt, ahol végig lehetett követni ahogy az autók beugratnak a bányába, majd átszelik, végül pedig kirepülnek onnan.

A Magyar Tereprali Bajnokság következő fordulójához határt lépünk, hiszen röpke 1 hónap múlva, június 13-15-ig Nagykárolyban lesz a következő összecsapás, a Baja Satu Marén!

formula.hu