Magyar Tibor
2024. május 1. szerda. 18:52
Május 1-én pontban két órakor elrajtolt a mezőny Imolában. A hetedik körben 310 kilométeres sebességgel az élen haladó Ayrton Senna a Tamburello-kanyarban a gumikorláttal nem védett betonfalba csapódott. A versenyzőt helikopterrel vitték a kórházba, ahol 18 óra 40 perckor halottnak nyilvánították
Temetésén másfél millió ember vett részt és háromnapos nemzeti gyászt rendeltek el Brazíliában.
A baleset miatt per indult a Williams csapat vezetői és a pálya üzemeltetői ellen, de 1997-ben mindannyiukat felmentették. A szakértői vizsgálat szerint a kormányrúd a baleset bekövetkezte előtt eltörött, így az irányíthatatlanná vált autóban ülő Senna semmit sem tehetett. Halálát az ütközés során leszakadó jobb első kerékfelfüggesztés által okozott három – külön-külön is végzetes – fejsérülés, homlok- és koponyaalapi törés okozta, amelyek következtében agyvérzés, illetve ödéma lépett fel.
Balesetének hatására több változást is végrehajtottak a Forma 1-ben. A pályákat átépítették, a versenyautókat áttervezték, bevezették a nyakat és fejet védő HANS-rendszert.
Ayrton Senna rengeteg rekordot állított fel. Az időmérő edzéseken 161 futamból 65-ször volt a leggyorsabb, további 22 alkalommal indult az első sorból, a versenyeken 13 645 km-en, 982 körön át vezetett. Edzéselsőségeinek rekordját csak a hétszeres világbajnok német Michael Schumacher tudta megdönteni tizenkét évvel később. Senna hat győzelmet aratott Monte-Carlóban, s a mai napig rekordnak számít az 1989 és 1993 között aratott egymás utáni öt futamgyőzelme ezen a pályán.
Hazájában nemzeti hősnek számít, több utca, autópálya, alagút és tér viseli a nevét, a brazil labdarúgó-válogatott az ő emlékének ajánlotta 1994-es világbajnoki győzelmét. 2020-ban az Amazon Web Services számítógépes algoritmus számításai alapján ő lett minden idők leggyorsabb Forma-1-es versenyzője.
Ayron Sennáért megőrültek az emberek. Példaképnek és hősnek tartották. Egyszer volt házas, de a versenyzésre való összpontosítása miatt mindössze egy évvel a házasságkötés után beadták a válókeresetet. Élete hátralévő részében számos barátnője volt, és több híres modellel is kapcsolatba hozták. Utolsó barátnője a brazil modell és televíziós műsorvezető, Adriana Galisteu volt.
Nagyon sokat tett azért, hogy a legjobb lehessen a pályán. Az egészségére is odafigyelt. Annak ellenére, hogy karrierje nagy részét cigarettagyárak által szponzorált csapatoknál töltötte, Senna nem dohányzott. Ő volt az egyik első versenyző, aki valóban kiemelten kezelte a fizikai erőnlétet, mert úgy gondolta, hogy ez előnyt jelent számára a versenyben.
Sokféle vélemény létezik arról, hogy Senna miért volt olyan gyors. Egyesek szerint egyszerűen a hozzáállása, a mindenáron győzni akarása volt az oka. Miután az 1988-as Monacói Nagydíjon több mint egy másodperccel megelőzte tehetséges csapattársát, Alain Prostot, Senna azt állította, hogy önmagán kívül vezetett, és azt mondta: „És hirtelen rájöttem, hogy már nem tudatosan vezetem az autót. Egyfajta ösztönösen vezettem, csakhogy egy másik dimenzióban voltam”.
Technikai szempontból van olyan vélemény, hogy kifejlesztett egy agresszív és egyedi gázadási stílust, amely lehetővé tette számára, hogy keményebben és gyorsabban gyorsuljon ki a kanyarokból, szinte mint egy emberi kipörgésgátló rendszer. Ez a technika és az elszántsága együttesen tette őt pályafutása nagy részében legyőzhetetlenné.
Ayrton Senna harminc éve hunyt el. Azóta olyan nagy nevek versenyeztek a Forma 1-ben, mint Michael Schumacher, Sebastian Vettel, Kimi Raikkönen, Lewis Hamilton vagy éppen napjaink meghatározó alakja Max Verstappen. Hiába harcoltak jobbnál jobb versenyzők a sportban a brazil legenda neve a mai napig felmerül és rengetegen vannak, akik szerint soha nem lesz olyan nagy tehetség a száguldó cirkuszban, mint a háromszoros világbajnok Ayrton Senna.
Írta a Magyar Hírlap