Galambos Péter A döntőbe jutott Szegeden

MH/MTI 2024. április 25. csütörtök. 16:27 A 37 éves magyar evezős a világbajnoki címvédő svájci Andri Struzina mellett kapott helyet a hármas pályán, az olimpiai programban nem szereplő versenyszám előfutamában. Remekül rajtolt, de féltávnál tempót váltott a mezőny, így Galambos visszacsúszott a harmadik helyre. Az utolsó 500 méteren viszont hatalmas hajrába kezdett az MTK sportolója, … Olvass tovább

Részletek

Ritmikus gimnasztika Eb – Neveztek az egyes nemzetek

Lezárult a név szerinti nevezés az idei ritmikus gimnasztika Európa-bajnokságra. Az egyes nemzetek döntöttek arról is, hogy például egyéniben melyik versenyzőt hány szerrel nevezik. Ez azért hangsúlyos, mert ahhoz, hogy valaki az egyéni összetett fináléjába bejusson, minimum három szer összesített pontszáma szükséges. A szabályoknak megfelelően a legjobb három pontszám számít bele az összetettbe. Ezt figyelembe…

Részletek

Csak halasztják a józsefvárosi lakóházak kisajátítását, a kormánypártok ragaszkodnak az NKE terjeszkedéséhez

A házakban 200 szegény család lakik. Április elején nagy felháborodást váltott ki, hogy az oktatási, családügyi, kulturális tárgyú és kapcsolódó törvények módosításáról szóló salátajavaslatba rejtve olyan VIII. kerületi lakóházak kisajátítását javasolja a kormány a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) bővítése érdekében, amelyekben 200 szegény család lakik. Az újraválasztásáért küzdő Pikó András ellenzéki polgármester szociális katasztrófától tart….

Részletek

Hideg Ádám csapatot és bajnokságot is vált

A Hungarian Motorsport Academy 16 éves versenyzője a spanyolországi versenypályákon lebonyolított Winter Series során korábbi csapatán belül és általánosságban is jó teljesítményt nyújtott, fejlődése folyamatos volt, és rengeteg tapasztalatot is szerzett. Hideg Ádám a négy versenyhétvége alatt kétszer volt dobogós, egyszer pedig pole pozíciót szerzett.„Igazából …Folytatom az olvasást

Részletek

Menczer Tamás: Magyarország békéjének megőrzése folyamatos küzdelem

MH/MTI 2024. április 25. csütörtök. 15:33 Hozzátette: a miniszterelnöknek, a külügyminiszternek, a kormány többi tagjának, az EP-képviselőknek és mindenkinek, aki Magyarországot nemzetközi fórumokon képviseli, megbeszélésről megbeszélésre, tárgyalásról tárgyalásra, alkalomról alkalomra meg kell védenie a magyar pozíciót, tehát „óriási a nyomás rajtunk”. „Bele akarnak nyomni, préselni, bennünket ebbe a háborúba fenyegetéssel, zsarolással, forrásvisszatartással és mindenfajta eszközzel” … Olvass tovább

Részletek

Nő a háborúellenes nyomás Ukrajnában

Sok százezer hadköteles nem akar hazatérni Ukrajnába, ám a nyugati hatalmak már azt fontolgatják, miként lehetne az érintetteket erőszakkal deportálni. A háborús fásultságot legutóbb maga Voldomír Zelenszkij is elismerte, amikor brazil újságíróknak adott interjút – írja a Ria.ru. Az elnök úgy véli, hogy hazája számára a győzelem az egyetlen alternatíva – ugyanakkor elmondása szerint nem … Olvass tovább

Részletek

A kommunista titkosszolgálatnak még egy ikebana kör is gyanús volt

A foglalkozásokat Kereszty Kornél vezette a Dagály utcai ifjúsági házban, ám az állambiztonság úgy döntött, hogy Keresztyt ki kell szorítani a helyről. Egészen szürreális ügynöki beszámolót közölt az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára a Facebook-csatornáján. Az ügynök 1976 júliusában egy angyalföldi ikebana szakkörről számolt be és az előadó, Kereszty Kornél által elmondottak fölött értetlenkedett. Állambiztonsági Szolgálatok…

Részletek