Gubacs kiképzése 12 hétig tartott, ám gazdája szerint az eredményes munkához folyamatos gyakorlásra van szükség.
„Minden keresőkutyának szeretni kell labdázni, konkrétan labdabolondnak kell lennie. Erre a készségre van ráépítve a keresés. A kutya nem is tudja, hogy munkát végez, ő csak a játékát, azaz a labdáját keresi, aminek a szaga azonosul a keresett tárgyéval. Ez esetben halszagú a labda. Ettől függetlenül halat nem eszik, csak halas tápot” – nyilatkozta a Borsnak a balatoni halőr, Gáspár Tibor, aki azt is elárulta, milyen készségek szükségesek ahhoz, hogy egy kutyából jó halőr váljon.
„A hajózást és az autózást jól kell bírnia. Otthonosan kell mozognia emberek közt, nem mutathat agressziót, sem félelmet, kifejezetten jó idegrendszerű kutyák alkalmasak csak erre a célra” – fejtegette.
Gubacs nem mindennap dolgozik, alkalomszerűen van bevetve, ám csak gazdájával vesz részt akciókban, ugyanis a keresőkutyáknál fontos az összeszokottság és a szoros kapcsolat.
„A szolgálati kutya használatának célja a halőrök munkájának segítése azzal, hogy a szabad területeken, illetve a hivatásos halőrök által jogszerűen ellenőrzés alá vont járművekben, építményekben tárolt, elrejtett halak helyét segítsen megtalálni. Gubacs segítségével a hivatásos halőrök fellelhetnek olyan haltételeket, amelyeket el akarnak rejteni a pecások. A kutya úgy van képezve, hogy hangadással, azaz ugatással jelezze az elrejtett halakat” – tette hozzá Gáspár Tibor.
A Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. hivatásos halőre arról is szót ejtett, hogy Gubacs egy rendkívül intelligens, nagy munkabírású, jó idegrendszerű, kifejezetten emberszerető kutya, nem meglepő, hogy számos díjat bezsebelt már az ötéves tacskó.
„2021-ben nyolc ország részvételével Magyarország rendezte a Tacskó Európa Kupát, ahol a kutyák vadászati munkateljesítményét bírálták. Ezt sikerült megnyernünk, és azóta is több itthoni és nemzetközi versenyen jól szerepelnünk. Ezekért az elért eredményekért kapta Gubacs a világszövetség rangos elismerését, a munkachampion címet” – büszkélkedett Gáspár Tibor.
Írta a Magyar Hírlap