Nem szeretne távozni a Ferencváros mellőzöttje

A zsinórban a hatodik bajnoki címét az elmúlt hétvégén ünneplő Ferencváros szerb légiósa bízik benne, hogy visszakerülhet a csapat keretébe…

A Ferencváros keretéből bő egy hónappal ezelőtt került ki a csapat szerb támadója, Alekszandar Pesics, aki a zöld-fehérek közleménye szerint fegyelmi vétséget követett el, és bár a játékos utána nem ítélte komolynak az ügyet, azóta egyetlen mérkőzésen sem kapott lehetőséget.

A sajtóban megjelent információk szerint Pesicsnek a csapatkapitány Dibusz Dénessel akadt konfliktusa, ám az egyik szerb lapnak adott interjújában ezt cáfolta, és megerősítette maradási szándékát”

“Számomra nagyon jó a Ferencváros. Jelenleg egyedül edzek, mert büntetésben vagyok, de nem a kapussal való konfliktus miatt. Tagadtam, mivel ez egyáltalán nem igaz, de így is sokan sejthetik, mi történt. Két év van hátra a szerződésemből, nem tervezem elhagyni a klubot. Beilleszkedtem a csapatba, én és a családom is nagyon jól érezzük magunkat Budapesten” – szögezte le Pesics.

A Crvena zvezdától érkezett Pesics tavaly nyár óta 29 tétmeccsen 12 gólt szerzett és hat gólpasszt adott a Ferencvárosban.

fociclub