A volt külügyi és külgazdasági államtitkár beszélt a magyar külügyminisztériumban készült, az amerikai demokrácia állapotával kapcsolatos jelentésről, amely szerint az amerikai déli határon keresztül évente négymillió illegális bevándorló érkezik Amerikába, akik „szinte kivétel nélkül kikerülnek a hatóságok látóköréből”.
A politikus idézte Marco Rubio floridai szenátort, aki közlése szerint azt mondta, a modern amerikai történelemben először fordul elő az, hogy a déli határt nem az amerikai kormány, hanem a mexikói drogkartellek ellenőrzik.
Hozzátette: a felmérések szerint az amerikaiak 75 százaléka súlyos problémának tartja a bevándorlási válságot, Joe Biden mégis lebontja, lerombolja a határvédelmi intézkedéseket.
Az illegális bevándorlók által elkövetett legsúlyosabb bűncselekmények között említette egy 22 éves egyetemista nő meggyilkolását, a szexuális erőszakot, a késes támadást, a rablást és egy kétéves kisfiú meggyilkolását.
Menczer Tamás szerint Amerika antiszemitizmussal is vádolja Magyarországot. Ezzel kapcsolatban a valóság az – mondta -, hogy a zsidó közösség tagjai Európán belül Magyarországon vannak a legnagyobb biztonságban, és ezt ők maguk is így érzik. Ezzel szemben az Amerikai Zsidó Bizottság friss jelentése alapján az Egyesült Államokban a válaszadók 74 százaléka problémának tartja az antiszemitizmust napjainkban, 56 százalékuk szerint az elmúlt évben súlyosbodott a helyzet, egyre kevésbé bíznak az amerikai igazságszolgáltatásban, és 63 százalékuk úgy érzi, hogy „jelenleg kevésbé biztonságos a helyzet”, mint egy évvel ezelőtt.
A jelentésben szó van még a gender- és az LMBTQ-propagandáról is, illetve néhány egyéb fontos kérdésről – jegyezte meg Menczer Tamás.
„Mindezen tények ismeretében, talán amerikai barátaink jobban tennék, ha a saját házuk, portájuk előtt sepregetnének” – fogalmazott a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója.
„Akárhogy próbálnak belenyomni bennünket a háborúba, akármekkora nyomást helyeznek ránk, mi a béke pártján állunk” – hangoztatta Menczer Tamás.
Objektum doboz
Írta a Magyar Hírlap