Jelentős lemaradást kell behoznia 2026-os motorjával a Red Bullnak – ezt mondta a kínai hétvégén Christian Horner, az energiaitalosok csapatfőnöke. Mint ismert, a Red Bull Powertrains most először fejleszt saját F1-es motort, amit már nem a Honda készített és üzemeltet majd, illetve bár a Ford hivatalosan technológiai partner lesz, de a kommunikáció egyértelműen azt sugallja, hogy egy Red Bull-motor lesz – amiben viszont még nincs tapasztalat Milton Keynesben.
„Meredek tanulási fázisban vagyunk, és ebben van vagy hetven év lemaradásunk a Ferrarihoz képest” – idézi Horner szavait a Racingnews365.com.
„Nagyszerű csapatunk van, és ugyanazt a filozófiát valósítjuk meg a motornál is, mint amit a karosszériánál, de ez egy más kihívás. Nincsenek garanciák, nem tudjuk, hogy másol hogyan állnak az új szabályok szerint készülő motorokkal, és nekünk nincs előnyünk abból, hogy egy meglévő motorból tanuljunk” – tette hozzá a brit.
„A költségsapka szempontjából ez egy hátrány, ugyanakkor közben nem vonja el a figyelmünket a jelenlegi motor, annak a megbízhatóság, vagy bármi olyan dolog, amivel küzdenünk kellene.”
Tartják a céljaikat
Az utóbbi időszakban több pletyka is szólt arról, hogy a Red Bull lemaradásban van a 2026-os motorjaival kapcsolatban, de Horner cáfolta ezeket az értesüléseket.
„Valójában majd csak 2026-ban derülnek ki a dolgok, de eddig teljesítjük a céljainkat. Ha azt nézem, hogy milyen fejlődést értünk el a semmiből az utóbbi két évben, az lenyűgöző. A karosszériát érintő szabályok még nem ismertek, de ha egy csapatra fogadnék ezen a téren, akkor szerintem nekünk elég jók a referenciáink. Nagyon merész, nagyon bátor, nagyon tökös az, amit megtettünk, és a Red Bull nem nyert volna 117 futamot, ha nem hoznánk merész döntéseket” – mondta a csapatfőnök.
formula.hu