Lemondott az izraeli katonai hírszerzés vezetője

Aharon Haliva már a Hamász október 7-i támadását követően közölte, hogy felelősnek érzi magát a történtek miatt, most is erre hivatkozva nyújtotta be lemondását.

Benyújtotta lemondását hétfőn Aharon Haliva (képünkön), az izraeli katonai hírszerzés vezetője, mert nem tudta megakadályozni a Hamász palesztin terrorszervezet támadását 2023. október 7-én.

Az izraeli hadsereg tájékoztatása szerint a vezérkari főnök elfogadta Haliva lemondását, és megköszönte a szolgálatát. A katonai hírszerzés távozó vezetője már nem sokkal a mintegy 1200 halálos áldozatot követelő terrortámadást követően azt mondta, érzése szerint őt terheli a történtekért a felelősség.

Haliva elmondása szerint a Hamász fegyvereseinek támadását a hírszerzés által elkövetett hibák tették lehetővé, hiszen ha valakiknek, nekik észre kellett volna venniük, hogy mi készül.

A Times of Israel közlése szerint egyelőre nem tudni, hogy mikor távozik Haliva a hivatalából, mivel előtte a hadseregnek meg kell találnia az utódát. A kémfőnök lemondásának időzítése valószínűleg nem független attól, hogy Haliva érintett abban a vizsgálatban, ami az október 7-i támadássorozatot előidéző mulasztásokat tárja fel, és ennek az eredményeit június elején mutatják be Herci Halevi vezérkari főnöknek.

HVG