MH/ MTI
2024. április 16. kedd. 10:24
„Ez alkalommal nem lenne 12 napjuk várni” – jelentette ki Ali Bakeri Káni arra utalva, hogy a szombat éjjel Izrael ellen intézett iráni drón-és rakétatámadást a teheráni vezetés Izrael Irán damaszkuszi konzulátusa ellen 12 nappal korábban, április 1-jén elkövetett légicsapásával indokolta.
A Mehr idézte az Izrael elleni szombati támadással kapcsolatban Abolfazl Amoeit, az iráni nemzetbiztonsági tanács szóvivőjét is, aki rámutatott arra, hogy a művelet során Irán „semmilyen, jelentős erővel bíró fegyvert nem vetett be”, ám ő is aláhúzta: a jövőben készek eddig nem használt fegyvereket is használni.
„Minden eshetőségre van forgatókönyvünk” – fogalmazott.
Herci Halevi izraeli vezérkari főnök hétfőn megerősítette, hogy mindenképpen válaszolni fognak a támadásra.
„A legkisebb, Irán elleni akcióra is kemény választ fogunk adni” – szögezte le ugyancsak hétfő este Ebrahim Raiszi iráni elnök Tamím bin Hamad Ál Száni katari emírrel folytatott telefonos egyeztetésén, melyen a többi között a gázai fegyveres konfliktus is szóba került.
Mindeközben Abolfazl Sekarcsi, a fegyveres erők szóvivője, akit a Taszním félhivatalos iráni hírügynökség idézett, figyelmeztette a nyugati országokat – név szerint említve az Egyesült Államokat, Franciaországot és Németországot –, hogy nem hagyja válaszlépés nélkül, „ha átlépnek egy határt az Izraelnek nyújtott támogatásban”.
„Irán bebizonyította, hogy nem agresszor, nem akarja a háborút szítani; de levágja a lábát bármely agresszornak” – fogalmazott a szóvivő.
„Ahelyett, hogy Irán törvényes műveletét ítélnék el, ne támogassák tovább a törvénytelen izraeli rezsimet, ne ugorjanak fejest az égő kemencébe!” – tette hozzá.
Írta a Magyar Hírlap