Montoya: Mi nem beszélgettünk egymással

Montoya nemrégiben Tom Clarkson vendége volt a Formula 1 hivatalos oldala által működtetett Beyond The Grid podcastben, a bogotai születésű versenyző pedig többek között arról is beszélt, hogy milyen viszonyt ápoltak egymással az F1-es versenyzők azokban az időkben, amikor még aktívan űzte a sportot.

Montoya Ralf Schumacher kapcsán beszélt tapasztalatairól: „Egykörös tempóban egészen elképesztő dolgokra volt képes Ralf. Ez rendkívül idegesítő volt számomra, eleinte nem tudtam tartani vele a tempót, aztán tönkretettem mentálisan. Soha nem beszélgettünk egymással.”

„Manapság, a közösségi média idejében, a csapattársak sokszor legjobb barátként tetszelegnek, valamint együtt járnak vacsorázni és együtt padeleznek. Az én időmben nem igazán volt jellemző, hogy valaki beszélgetett a másikkal. Nagyon ellenséges volt ekkoriban a paddock, nem szóltunk egymáshoz” – tette hozzá Montoya.

A kolumbiai azt is elmondta a podcast beszélgetés során, hogy Ralf Schumachert tartja pályafutása legkeményebb csapattársának – még annak ellenére is, hogy 2006-ban Kimi Raikkönen oldalán versenyzett a McLarennél.

Montoya egyébként manapság is feltűnik az F1-es versenyhétvégék helyszínein, hiszen fia, Sebastian Montoya 2024-ben a Formula 3-as sorozatban versenyez, mely több F1-es hétvégén is betétfutamként szerepel a programban.

formula.hu