Egy év alatt 9,6 százalékkal növelte bevételeit a Huawei. Ez főleg akkor nem hangzik rosszul, ha hozzátesszük, hogy ez dollárban számolva közel 100 milliárdos (99,4 milliárdos) összeget jelent, ennyi pénz folyt be tavaly a kínai vállalathoz. Aki valamivel otthonosabban mozog a pénzügyi jelentések világában, tudja, hogy az impozáns számok mögött még borzasztó helyzet is állhat, hiszen önmagában sem a bevétel összege, sem annak éves növekedése nem árulja el, gazdaságosan működik-e egy cég. Az viszont már elég beszédes: 144,5 százalékkal, tehát közel két és félszeresére nőtt a nyereség. A számok a Huawei első európai partnerkonferenciáján hangzottak el, az olaszországi Comói-tó partján.
És hogy legyen mihez viszonyítani őket: egy évvel korábban, 2022-ben hiába gyarapodott 0,9 százalékkal a bevétel, a profit 69 százalékos zuhanásban volt.
A vállalat képviselő által bemutatott részletes adatok szerint a jó eredményhez több részleg teljesítménye is hozzájárult. Érdemes elsőként kiemelni az okostelefonokat, laptopokat és a különféle okoskütyüket magában foglaló konzumer üzletágat, amely korábban a legnagyobb visszaesést könyvelte el az Egyesült Államok 2019 tavaszán bevezetett szankciói miatt. (A sokféle hardveres és szoftveres erőforrás használatát ellehetetlenítő korlátozáscsomagról még a Trump-kormányzat döntött. Azóta a Biden adminisztráció nemhogy fenntartja a korlátozásokat, ahol tud, rájuk is erősít.) Évekbe telt, de úgy néz ki, rendezte sorait a vállalat: 2023-ban, 17,3 százalékos éves növekedés mellett már az összbevétel 35,7 százaléka származott erről a területről. A növekedés egyik motorja a kínai piac, ahol a Huawei ismét a legnépszerűbb telefongyártók közé küzdötte fel magát: az Apple, a Honor és a Vivo után a negyedik, megelőzve a Xiaomit. (Hogy mikor és mennyit sikerül ebből kamatoztatni a nyugati piacokon – ha egyáltalán –, az több mint kérdéses.)
A legtöbb pénzt jelenleg az infokommunikációs technológiák (ICT) üzletága hozza a konyhára: a 2,3 százalékos éves növekedést produkáló szegmenshez köthető minden 100 forint bevételből 51,4. Ezen a téren a Huawei egyáltalán nem csak Kínában erős, a pénz 47,5 százaléka származik a távol-keleti ország határain kívülről. A kutatás-fejlesztésre fordított erőforrásait hangsúlyozó vállalat ICT-ben nemcsak a kimenetre (értékesítésre), hanem a bemenetre is nagy hangsúlyt fektet Európában: a több mint ezer partner részvételével lezajlott olaszországi eseményen elhangzott tájékoztatás szerint a több mint 13 ezer európai munkavállaló közül 3400 kutató, akik a 13 európai országban lévő 27 kutatás-fejlesztési központok valamelyikében dolgoznak. Tavaly a bevételek 23,4 százalékát csatornázták vissza ezekbe.
Figyelemre méltó a felhős infrastruktúrát biztosító terület is. Nem is azért, mert a kínai gyártó bevételeinek 7,9 százaléka származik belőle, hanem mert tavaly 21,9 százalékos bővülést sikerült elkönyvelni mellé. Az év végére a Huawei Cloud világszerte 30 régió 84 elérhetőségi zónájában, több mint 170 országban volt jelen. Az, hogy a mesterséges intelligenciára alapozó szolgáltatások robbanásszerű gyarapodása miatt észveszejtő mértékben nő a számításikapacitás-igény, azt vetíti előre, hogy a felhős pakliban továbbra is ott van a piacnyerés lehetősége. Ezt minden erejével igyekszik megragadni a Huawei, ezt a konferencia több előadásában is egyértelművé tették a cég képviselői. Ugyanakkor igen erős – amerikai és kínai szereplőkkel tarkított – mezőnyben kell helyt állnia mindenkinek.
A digitálisenergia-üzletág 3,5 százalékkal nőtt. Már a bevétel 7,5 százalékát biztosítja.
Kiugrik a számok közül az a 128,1 százalékos növekedést, amit az intelligens autós megoldásokat fejlesztő-értékesítő üzletág hozott. Ám az, hogy ilyesmiből tavaly csak a vállalat bevételeinek 0,7 százaléka keletkezett, jól mutatja, hogy ezen a téren még csak most van születőben valami.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.
HVG