Nagy Márton: Az infláció összeomlott, összerogyott, eltűnt, olvad, zuhan, visszaszorul

„Tovább olvadt az infláció mértéke” – írta sajtóközleményében Nagy Márton, miután a Központi Statisztikai Hivatal kiadta, hogy a februári 3,7 után márciusban már csak 3,6 százalékos volt az áremelkedés üteme. Az első mondat így még csak-csak tényszerű volt, amit viszont utána látunk, az nagyjából olyan, mint ha a nemzetgazdasági miniszter

egy szürrealista hősköltemény megírásával ünnepelné a magyar költészet napját.

Megtudhatjuk például azt, hogy „a kormány hatékony intézkedéseinek köszönhetően” az infláció „amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan el is tűnt”, „összeomlott és lent is maradt”, a termelői árak pedig zuhannak.

Egészen új statisztikai technikát is bevezetett a miniszter, kiszámolta ugyanis, hogy az infláció tavalyhoz képest „a hetedére rogyott össze”, ami abból a szempontból legalább igaz, hogy a tavaly márciusi 25,2-nek a 3,6 pont a hetede,

de azért ez valójában azt jelenti, hogy a tavaly ilyenkori árakhoz képest lett az élet drágább még 3,6 százalékkal.

Azt is bemutatta, hogy „az áremelkedés előző hónaphoz viszonyított alakulása gyakorlatilag az év eleje óta stagnál” – ami nem azt jelenti, hogy nem változnának az árak, hanem azt, hogy decemberről januárra 0,7, januárról februárra újabb 0,7 százalékos volt a drágulás, februárról márciusra pedig 0,8 százalékos. Ekkora havi szintű áremelkedést utoljára épp tavaly ilyenkor mértek.

HVG