Mivel sorozatban harmadik éve nem találja a megoldást a ground effectes autókra a Mercedes, és az idei, teljesen áttervezett koncepció sem tűnik működőképesnek, felmerülhet a kérdés, hogy nem lenne-e érdemes inkább a 2026-os nagy újításokra készülni és elengedni a mostani korszakot – Toto Wolff, a Mercedes vezére szerint az ő szintjükön ez nem lehet igazán reális kérdés.
„Mi a Mercedes vagyunk, teljességgel nem hagyhatjuk figyelmen kívül a mostani szabályokat, és nem teljesíthetünk folyamatosan úgy, ahogy most. Nem ez a márka ambíciója, sem a miénk, sem a partnereinké, szóval nem” – reagált a felvetésre Wolff.
„De végül, amikor az FIA előáll valamilyen formában a szabályokkal, akkor ahogy a többi csapat, úgy mi is elkezdjük átnézni azt, és valószínűleg a korábban kezdők között leszünk” – ismerte be a csapatvezető.
A Mercedes összesen egy futamot nyert az új szabályrendszer bevezetése óta, 2022-ben, Brazíliában győzött George Russell, Lewis Hamilton viszont utoljára az előző érában pezsgőzhetett a dobogó tetején. Tavaly ugyan másodikak lettek a konstruktőri tabellán, de ritkán volt övék a ténylegesen második, vagy ténylegesen kihívónak számító autó, 2024-re pedig hiába gondoltak újra mindent, egyelőre nem kerültek közelebb a megoldáshoz: sőt, jelenleg mindössze az ötödik helyen állnak a csapatok között.
„Jelenleg kicsit a senki földjén vagyunk, ha a futamgyőzelmeket és bajnoki célokat nézzük, mert Max és a Red Bull külön ligát képvisel, mi a második-harmadik-negyedik helyen küzdhetünk, és ebből akarjuk kihozni a legtöbbet- Az a célunk, hogy a közvetlen versenytársainkat legyőzzük.”
„2026 viszont egy nagy újraindítás lesz, és nyilván ez adja a legreálisabb esélyt mindenkinek arra, hogy legyőzze a Red Bullt. De addig van egy teljes és egy háromnegyed szezon, és remélem, hogy addig azért elindulunk felfelé.”
formula.hu