Szalay-Bobrovniczky Kristóf: Most jó lenni katonának!

MH/ MTI
2024. április 10. szerda. 14:53

Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter szerdán a Kiskunhalasi Szakképző Centrum Dékáni Árpád Technikumban arról beszélt, hogy most jó lenni katonának, ugyanis a Magyar Honvédségben korszakváltás zajlik, amely a Zrínyi Honvédelmi és Haderőfejlesztési Program keretében 2015-2016 környékén indult el, és amely az elmúlt két évben felgyorsult.

A miniszter a Bács-Kiskun vármegye nyolc kadétiskolájából érkező, több mint 150 területvédelmi tartalékos szerződésének ünnepélyes aláírása alkalmából hangsúlyozta: a világban zajló történések indokolttá, szükségszerűvé és sürgetővé teszik, hogy a magyar haderő képes, alkalmas és elszánt legyen arra, hogy megvédje a magyar emberek életét, vagyonát és kultúráját.

Rámutatott: Magyarországnak nagy szüksége van a magyar családok és az egész magyar társadalom aktív támogatására ahhoz a feladathoz, ami mindannyiunk előtt áll, hiszen a szomszédunkban dúló háború miatt lényegesen romlott az ország biztonsági helyzete az elmúlt két évben.

A területvédelmi tartalékosok szolgálata éppen ezért fontos és szükséges is – tette hozzá.

Írta a Magyar Hírlap