A szerdai nap egyik legfontosabb Formula-1-es fejleménye volt, hogy az F1 által – egyelőre – elutasított Andretti Global projektje újabb mérföldkőhöz érkezett, hiszen megnyitott az új silverstone-i központjuk. A 48 ezer négyzetméteres épület bővíthető lesz az igényeknek megfelelően, és gyártási létesítmények, valamint további irodai és tárgyalótermek kapnak helyet benne. Az új létesítmény az Andretti indianai telephelyével, valamint a Banburyben található Formula-E-központtal fog együttesen működni, és egyúttal a versenycsapatok együttműködési helyszínéül szánják – részletek ide kattintva.
Az Andretti szándékainak komolyságát továbbá jelzi az is, hogy egyúttal feltett szándékuk Formula-2-es és Formula-3-as alakulatot is indítani, és ezzel nem csak az amerikai fiatal tehetségek felkarolása a céljuk.
Az Alpine kapcsán felröppentek olyan értesülések, miszerint a Renault eladásra kínálná a pocsék idénykezdetet produkáló F1-es istállót. Lenne azonban egy kikötésük az esetleges új tulajdonos felé: nevezetesen az, hogy egy ideig – állítólag 2029-ig – kötelező lenne a franciák erőforrásainál maradniuk. Viszont a pletykákat az Alpine azonnal cáfolta is: közleményben jelezték, hogy nem eladó az enstone-i alakulat.
Témát szolgáltatott a Ferrari idei előrelépése is. Carlos Sainz például arról beszélt, hogy nem a stratégia javult a Scuderiánál 2024-re, hanem egész egyszerűen az autójuk lett jobb. Frederic Vasseur csapatvezető viszont figyelmeztetett: bár egyértelműen előreléptek a gumikezelés terén, még azért nem dőlhetnek hátra ilyen téren.
A Mercedesnél Toto Wolff elmondta: bár reálisan csak 2026-ban lehet esélye bárkinek elkapni a Red Bullt, nem tehetik meg, hogy addig is bedobják a törülközőt: „Mi a Mercedes vagyunk, teljességgel nem hagyhatjuk figyelmen kívül a mostani szabályokat, és nem teljesíthetünk folyamatosan úgy, ahogy most. Nem ez a márka ambíciója, sem a miénk, sem a partnereinké, szóval nem” – reagált a felvetésre a Mercedes csapatfőnöke.
FormulaPlusz rovatunkban pedig a McLaren helyzetét és formáját vettük górcső alá: a wokingiaknál nem sikerült megoldani a 2023-as problémákat, így elkerülte a csapatot a Ferrari. A harmadik hely a realitás, de jöhetnek még nehezebb pályák is számukra – a teljes cikk itt olvasható.
Dél-Korea visszatérne az F1-be, ráadásul egy teljesen új helyszínnel lennének jelen a száguldó cirkusz körforgásában – minderről itt írtunk hosszabban.
Az amerikai szövetségek után a közép-európai tagszervezetek – köztük a magyar MNASZ – is nyílt levélben biztosította támogatásáról az FIA elnökét, Mohammed ben Sulayemet. Úgy fogalmaztak, hogy a Szövetség nehéz helyzetben találta magát, éppen ezért „fontos, hogy együttesen kiálljunk néhány ember ellen, akik alaptalan támadásokkal igyekeznek gyengíteni az FIA legfelsőbb szerveit”, különösen az elnököt.
formula.hu