Mostantól tilos lesz vendégmunkást alkalmazni az állami szektorban

A hétfő esti Magyar Közlönyben megjelent kormányrendelet szerint „beruházás megvalósítása céljából kiállított munkavállalási célú tartózkodási engedély, foglalkoztatási célú tartózkodási engedély, valamint vendégmunkás-tartózkodási engedély alapján” tilos „foglalkoztatásra irányuló jogviszonyt” létrehozni a kormány, illetve a kormány tagja közvetlen vagy közvetett irányítása vagy felügyelete alá tartozó költségvetési szervnél, valamint minden olyan gazdasági társaságnál, amely felett az állam közvetlen vagy közvetett többségi befolyással rendelkezik és költségvetési szerv tulajdonosi joggyakorlása alatt áll, ideértve ez utóbbiak leányvállalatait, sőt azok leányvállalatait is.

A gazdasági társaságok esetében azonban a kormány által kijelölt személy az illetékes miniszter kezdeményezésére „nyomós indok esetén” mentesítést adhat.

A rendelet kedden máris hatályba lép, de csak a jövőre nézve, mert záradéka szerint „nem érinti a rendelet hatálybalépése előtt létrehozott foglalkoztatásra irányuló jogviszonyokat”.

A rendeletről itt írtunk korábban:

HVG