„Arra jutottam, hogy én valójában nyilván francia vagyok, csak erről mindenki elfelejtett felvilágosítani” – Így élt Julia Child, mielőtt híres lett

Azok a korai évek Franciaországban életem legszebb évei közé tartoztak. Döntő korszakot jelentettek átalakulásomban, amelynek során megtaláltam valódi hivatásomat, megtapasztaltam az érzékek ébredését, és olyan remekül szórakoztam, hogy közben szinte egy lélegzetvételnyi időre sem álltam meg. Julia Child hihetetlenül gazdag életművet hagyott maga után. Amerikaiként lett a francia gasztronómia nagykövete, szakácskönyveivel hatalmas népszerűségre tett szert,…

Részletek

Izrael légicsapással végzett a Hezbollah elitegységének parancsnokával

Iszmail az-Zin autóját érte a támadás. Izrael célzott légicsapással végzett vasárnap a Hezbollah libanoni síita milícia egyik parancsnokával – közölte az izraeli hadsereg. A tájékoztatás szerint Iszmail az-Zinről van szó, aki a Hezbollah elitegysége, a Radván Brigádok egyik páncéltörő rakétás egységének parancsnoka volt. A közlés szerint Zin autóját érte a támadás. Az izraeli hadsereg kiemelte,…

Részletek

Ez történt a fronton az elmúlt 24 órában Moszkva szerint

Kupjanszk térségében a „Nyugat” csapatcsoport egységeinek aktív fellépése visszaverte az ukrán 57. motorizált gyalogsági dandár és a 95. légideszantos támadó dandár támadócsoportjainak öt ellentámadását a Harkivi területen lévő Szinkivka és a Donyecki Népköztársaság Terny településeinek területén. Az ukránok veszteségei összesen 25 katonát és négy járművet tettek ki. Ezen kívül az ütegelhárítás során találat érte az … Olvass tovább

Részletek

Kitört a rapháború Puzsér Róbert és Dopeman között

A Ha a buddhaság fájna című szám számonkéri Pityingert, aki Puzsér szerint ellenzékiből „NER-segéd” lett. Puzsér Róbert kritikus, publicista új műfajban csillogtatta meg képességeit és egy 2 perces rapszámmal válaszolt Pityinger Lászlónak, ismertebb nevén Dopemannak, aki még februárban rappelt egyet Puzsérról. Pityinger szerzeményében többek között olyan sorok voltak hallhatók, mint a „Szüleim kutyázod, engem meg…

Részletek

Az izraeli miniszterelnököt sérvvel megműtik

MH/ MTI 2024. március 31. vasárnap. 19:38 Közlésük szerint egy szombat esti rutinvizsgálat során fedezték fel a köldöksérvet. A politikust a hadikabinet vasárnap esti ülése után teljes altatásban megműtik. A kormányfői teendőket ideiglenesen Jarív Levin igazságügyi miniszter látja el, aki egyben miniszterelnök-helyettes is. Írta a Magyar Hírlap

Részletek

Ezzel magyarázta 2019-es kinevezését Magyar Péter

Kocsis Máténak már volt egy elszólása arról, hogy „Magyar Pétert elhagyta a felesége, elvesztette a felesége által szerzett munkahelyeit, és ezért bosszút akar állni”, majd a Hajdú Péternek adott interjúban Varga Judit is azt állította, hogy volt férje neki köszönhetően kapott milliós fizetésű állásokat. Az mfor elsőként készített interjút 2019-ben Magyarral, amikor a Diákhitel Központ…

Részletek

Hiába minden, a francia gazdák változást akarnak

„A háború kezdetén, 2022-ben a gazdasági miniszterünk (Bruno Le Maire. – a szerk.) azt mondta, hogy gazdaságilag tönkretesszük Oroszországot. Nos, Oroszország ukrajnai háborúja az, ami tönkretesz minket” – mondta Fabrice Monnery, egy farmtulajdonos a lapnak. Arnaud Rousseau, Franciaország vezető mezőgazdasági termelői szakszervezetének, az FNSEA-nak az elnöke a pedig azt nyilatkozta, hogy nincs értelme a környezet … Olvass tovább

Részletek

A címvédő Rovanperä idei első sikere

MH/ MTI 2024. március 31. vasárnap. 18:46 Az idény legnehezebb helyszínének tartott viadalon a címvédő végig vezetve, bő másfél perces előnnyel diadalmaskodott, megszerezve ezzel idei első sikerét. Az első futamon győztes, összetettben továbbra is éllovas belga Thierry Neuville és Martijn Wydaeghe ezúttal ötödik lett. Végeredmény, Szafari-rali (19 gyorsasági szakasz, dobogósok):1. Kalle Rovanperä, Jonne Halttunen (finn, … Olvass tovább

Részletek

„A célban összeestem, kellett öt perc, hogy levegőt kapjak” Hogyan teljesítette egy angol orvosnő a világ leggyilkosabb futóversenyét?

„Minden porcikám azt üvöltötte, hogy álljak meg, de tovább erőltettem magam. Nem akartam, hogy néhány másodperccel elkéssek, hiszen akkor újra végig kell csinálnom az egészet” – mondta Jasmin Paris röviddel azután, hogy célba ért a világ egyik legnehezebbnek tartott ultrafutó versenyén. A 41 éves sportember – civilben kétgyerekes anya, állatorvos és PhD fokozattal rendelkező kutató…

Részletek