Amikor a Covid–19 járvány szétzilálta a mindennapjainkat, megfosztott minket a felhőtlen együttlét örömétől másokkal, és az otthonunk egyik napról a másikra a munkahelyünk, a gyerekeink iskolája és a szabadidő eltöltésének tere is lett, az emberi viselkedés kutatói érdekes felismerésre jutottak.
Miközben épp a feje tetejére állt az életünk, voltak családok, amelyek – bár nehezebb volt, de – továbbra is megtartották a szokásaikat, kisebb-nagyobb rituáléikat és hagyományaikat, míg más családoknál azokat felőrölték a hétköznapok terhei, az állandó bizonytalanság, a váratlan veszteségek vagy épp a megküzdés a társuló gazdasági nehézségekkel.
A különbség a családok között nem a stressz mértékében volt, hanem abban, hogy mennyi erőforrást fordítottak szokásaik fenntartására. A vizsgálatok eredménye alapján a családi rutinokban való részvétel kifejezetten jótékony hatásúnak bizonyult: csökkentette a stressz negatív következményeit, és védte a családtagok pszichológiai jóllétét.
Szokások, rutinok
A szokások és hagyományok tehát olyan szervezői a családi életnek, amelyek stabilitást teremtenek a fokozott stresszel járó élethelyzetekben, de természetesen „békeidőben” legalább annyira fontosak. Mielőtt megvizsgáljuk, miért is van ez így, különbséget kell tennünk a családi szokások, rutinok és a hagyományok között.
A családi szokások instrumentális jellegűek, vagyis arra vonatkozó információt közvetítenek, hogy mit és hogyan kell, illik, érdemes csinálni. Olyan gyakorlatok, amelyekben legalább két családtag – általában szülő(k) és gyermek(ek) – vesz részt, és amelyeket kiszámíthatóan és rendszerességgel végeznek. Ilyenek például a családi étkezések vagy a lefekvés előtti rituálék, amelyek visszatérően és mindig ugyanúgy zajlanak, így a mindennapok ritmusát adják.
Ezek az egyszerű, ismétlődő szokások önmagukban is hozzájárulnak a mentális és fizikai egészség fenntartásához, de számos vizsgálat igazolta már a stabil családi rutinok összefüggését a gyermekek jobb érzelmi szabályozásával is.
És hagyományok
A családi hagyományok ezzel szemben inkább szimbolikus kommunikációt jelentenek, a család története során alakultak ki, és a család egyfajta önmeghatározását közvetítik („ezek vagyunk mi”). A tradíció szavunk a latin tradere kifejezésből ered, ami annyit tesz: átadni, továbbadni.
A hagyomány tehát olyan tudatosan ápolt gyakorlat, amelyet az egyik nemzedék ad tovább a következőnek, így téve lehetővé a család továbbélését, a gyökerekhez kapcsolódást, és ezzel együtt a stabilitás megélését is. A legtöbb családi hagyomány a születésnapok, a születés és a temetések, a karácsony, a húsvét és a házasságkötés köré szerveződik. Az ilyenkor megélt élmények általában mély érzelmi lenyomatot képeznek bennünk – gyakran újrajátsszuk azokat a képzeletünkben, hogy előhívjuk azt a meghittséget és biztonságot, amelyet a családi hagyományok kínálnak.
Talán ezért olyan fájó megélni azt, amikor egy kapcsolatból már csak a hagyományok maradnak meg, de a valódi tartalom eltűnik mögülük, vagy épp a megszokott cselekvések rejtik el a kapcsolat kiüresedettségét. Egy fiatal férfi mesélte, hogy az apjával olyannyira eltávolodtak egymástól, hogy már csak a „kötelező” születésnapi köszöntők és karácsonyi jókívánságok maradtak meg. Ezek viszont egyre elviselhetetlenebbek számára, mert úgy érzi, egykor bensőséges kapcsolatuk mementói csak a veszteségre emlékeztetik.
Családi szupererő
De mit tudnak a családi tradíciók, amelyek képesek kivédeni az életünkkel együtt járó negatív hatásokat? Egyrészt a folytonosság és a kiszámíthatóság érzését kínálják a bonyolult és gyakran kiszámíthatatlan világban. Ezzel fogódzót adnak a bizonytalanságban, erősítik a rendezett világba vetett hitünket, megóvnak a jövőnkkel, a céljainkkal, az életünk értelmességével összefüggő (úgynevezett egzisztenciális) szorongástól.
Másrészt a hagyományok elősegíthetik az összetartozás érzését: együvé tartozom azokkal, akikkel közösek az ünnepeink, akikkel osztozunk az „így szoktuk csinálni” megnyugtató rendjében. Sok családban a közös ünnepek azok, amelyek összehozzák az – akár a világ különböző pontján élő – családtagokat, és megélhetővé válik az egymáshoz kapcsolódás, annak fizikai értelmében.
Olvassa tovább Nagy Beáta Magda pszichológus, szociológus cikkét a legújabb HVG Extra Pszichológia magazinban, amelyben egyensúllyal, tudatossággal foglalkozunk.
Keresse a HVG Extra Pszichológia magazin legfrissebb számát az újságárusoknál vagy rendelje meg!
HVG
