Büntetőeljárást indított a rendőrség az Esztergom Rallyn történt halálos baleset miatt

Négyen meghaltak, amikor a verseny közben a nézők közé sodródott egy autó.

Büntetőeljárást indított a rendőrség azután, hogy halálos baleset történt vasárnap az az Esztergom Nyerges Rallyn.

Közleménye szerint a hatóság

foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétség elkövetésének gyanúja miatt folytatnak eljárást ismeretlen tettes ellen.

Ahogy korábban megírtuk, a baleset a verseny második napján, 12 óra 20 perc körül történt, az 1126-os számú úton Lábatlan és Bajót között. Az egyik versenyautó – az esetről készült felvételek tanúsága szerint – letért a kijelölt útszakaszról, és az aszfaltozott úton, illetve az út menti füves területen tartózkodók közé hajtott.

A baleset a nézők elől elzárt területen következett be, az ott tartózkodás tilalmára tábla is figyelmeztetett.

A balesetben három férfi és egy nő a helyszínen életét vesztette. Ketten életveszélyes, öten súlyos sérüléseket szenvedtek, egy ember könnyebben sérült.

A halálos áldozatok között gyerek nincs.

HVG