Panyi Miklós: Az Adaptív Védelem kezdeményezés Magyarország védelmi képességeit erősíti

MH/MTI
2024. március 24. vasárnap. 18:28

Azért fontos, hogy a közigazgatás és a honvédelem közelebb kerüljön egymáshoz, mert az elmúlt években több olyan kihívás is érte Magyarországot – így a koronavírus-járvány vagy az orosz–ukrán háború –, amelynek keretében a közigazgatás és a honvédelem kiemelt kapcsolódására, összhangjára volt szükség. Azzal, hogy a közigazgatásban dolgozók értik, hogyan működik a honvédelem, és alapvető ismereteket sajátítanak el, sokkal eredményesebb lehet az ilyen feladatok végrehajtása a jövőben – tette hozzá Panyi Miklós.

Az államtitkár arra is felhívta a figyelmet, hogy a kezdeményezés keretében olyanok számára is megnyílik a lehetőség a honvédelem megismerésére, akik egyébként nem tudnának vállalni szerződéses katonai szolgálatot vagy nem tudnának jelentkezni tartalékosnak, „ez pedig azt jelenti, hogy egyéni szinten is, illetve nagy rendszerszinten is lehet erősíteni Magyarország védelmi képességeit”.

Panyi Miklós saját személyes részvételéről szólva kiemelte: azért tartotta fontosnak, mert már ahhoz a generációhoz tartozik, amelyiknek nem volt kötelező sorkatonai szolgálata, így alapvető honvédelmi képességekre, ismeretekre, készségekre nem tudott szert tenni. „Ez pedig egy olyan lehetőség, amivel mindenképpen élni kívántam” – jegyezte meg.

Antal László dandártábornok, a Honvéd Vezérkar Kiképzési Csoportfőnökség csoportfőnöke a jelenlévőket köszöntve azt hangsúlyozta, hogy a résztvevők nemcsak mint közigazgatásban dolgozók tesznek a hazáért, hanem szabad idejüket áldozzák arra, hogy katonai jellegű felkészítésen részt vegyenek.

Olyan képzésen vesznek részt – mondta –, amelynek keretében részben beletekinthetnek egy átlagos magyar katona napi életébe, megtapasztalhatják, hogy milyen kihívásoknak kell megfelelniük.

Az Adaptív Védelem-program keretében a csobánkai gyakorlótéren alapvető katonai tudást és erőnlétet igénylő akadálypályát teljesítettek a hatfős csapatok, úgynevezett tűzcsoportok.

Írta a Magyar Hírlap