MH/MTI
2024. március 21. csütörtök. 15:55
Azt írták, hogy a budapesti rendőrök elfogták a józsefvárosi emberölés elkövetésével gyanúsítható 30 éves férfit.
Amint arról a rendőrség korábban beszámolt, a BRFK Tevékenység-irányítási Központjába szerdán 7 óra 42 perckor érkezett bejelentés, hogy Budapest VIII. kerületében, egy Korányi utcai lakásban megöltek egy férfit. A rendőrök a helyszínen megtalálták az áldozat holttestét.
A nyomozók idegenkezűségre utaló körülményeket tártak fel, majd, mint a közleményben fogalmaztak, „gyorsan azonosították” a feltételezett elkövetőt, aki után hajtóvadászat indult.
A BRFK Életvédelmi Osztály emberölés bűntett gyanúja miatt indított eljárást. A feltételezett elkövetőt csütörtökön 13 óra körül a fővárosi Kőbányai úton fogták el a BRFK Életvédelmi Osztály nyomozói, elszámoltatása jelenleg is tart – olvasható a police.hu-n.
Írta a Magyar Hírlap