MH/MTI
2024. március 18. hétfő. 6:17
„Mindenekelőtt a különleges hadművelet keretében kell megoldani a feladatokat, erősíteni kell a védelmi képességeket, erősíteni kell a fegyveres erőket Ez nagyon jó ütemben és kiváló minőségben történik” – hangoztatta Putyin a Vendégudvarban a háromnapos elnökválasztás befejeződése után megtarott sajtótájékoztatóján.
Azt mondta, hogy Oroszország jelenleg „az aktív védelem folytatásánál egy kicsit többet tesz” a háborúban. Putyin szerint Moszkvának gondolkodnia kell azon, hogy kivel tárgyaljon majd az ukrajnai békekötésről.
Azt hangoztatta, hogy megvannak a feltételek ahhoz, hogy Oroszországot erősebbé, hatékonyabbá tegyék, és azt ígérte, hogy a hatalom az összes meghirdetett fejlesztési célt el fogja érni.
Arra kérdésre válaszolva, hogy lehetséges-e a konfliktus Oroszország és a NATO között, azt mondta, hogy a mai világban minden lehetséges. Hangot adott véleményének, hogy ebben az esetben a világ egy lépésre kerülne a teljes körű harmadik világháborútól, és megjegyezte, hogy meglátása szerint ebben aligha lehet bárki is érdekelt.
A nemrégiben börtönében elhunyt Alekszej Navalnij ellenzéki politikussal kapcsolatban bejelentette, hogy nem sokkal Navalnij halála előtt beleegyezett abba: az elítéltet cseréljék ki nyugati börtönökben ülő oroszokra. Közölte, hogy egyetlen feltétele volt: az, hogy Navalnij a csere után ne térjen vissza Oroszországba.
A politikus elhunytával kapcsolatban megjegyezte, hogy „ilyen az élet, semmit sem lehet tenni”.
A Moszkva ellen az ukrán oldalon harcoló orosz alakulatokkal kapcsolatban arra figyelmeztetett, hogy Oroszországban nincsen ugyan halálbüntetés, de minden árulót, aki fegyverrel a kezében szállt szembe a hazájával, azonosítani fognak.
„Mindig, most és a jövőben is úgy fogunk bánni ezekkel az emberekkel, mint akik háborús övezetben vannak. Úgy fogjuk tekinteni őket, mint akik fel vannak fegyverezve. Minden bűnüldöző szervet arra utasítunk, hogy mindenkit név szerint azonosítsanak, és tegyék meg a megfelelő intézkedéseket azokkal szemben, akik fegyverrel harcolnak Oroszország ellen. Nem hagyunk nekik békét. Erről tudniuk kell” – mondta az államfő.
Az orosz területre való betörésekkel próbálkozó „terrorista” alakulatoknak Putyin ugyanazt a sorsot jósolta, mint amely a második világháború során árulóvá vált Andrej Vlaszov szovjet tábornok hadseregét érte utol.
A most befejeződött orosz elnökválasztást Vlagyimir Putyin demokratikusnak nevezte, a nyugati országok reagálását pedig várhatónak, mert, mint mondta, ők fegyveresen küzdenek Oroszország ellen, és megpróbálják feltartóztatni a fejlődését.
Putyin a voksok 80 százalékának összesítése alapján 87,15 százalékon áll az orosz Központ Választási Bizottság (CIK) éjfél után közzétett adatai szerint. A hivatalban lévő államfő több mint 58 millió szavazatot kapott, ez a legmagasabb szám az orosz elnökválasztások 1991-ben elkezdődött történelmében.
Írta a Magyar Hírlap