„Ez most a cselekvés és az összefogás ideje”

MH/MTI
2024. március 15. péntek. 19:10

A márciusi ifjak példáját követve, idén négy választás előtt állva ki kell mondani: ez most a cselekvés és az összefogás ideje, ami oda vezethet, hogy győznek a magyarok! – jelentette ki Nacsa Lőrinc a nemzeti ünnepen Kolozsváron.

A Fidesz-KDNP-frakció országgyűlési képviselője beszédében felidézte: a márciusi ifjak példát mutattak összefogásból, önfeláldozásból és hűségből, és ebből ma is bátorságot lehet meríteni. Mert „kihívás van bőven” – mondta, majd az idei magyarországi és romániai választásokra utalva többször is kijelentette: „Győzni kell!”.

„Győzni kell, hogy megőrizzük a nemzetegyesítés eredményeit, az értékeinket, a szemmel látható fejlődést és a javuló és fontos román-magyar viszonyt” – fogalmazott.

Oláh Emese, Kolozsvár alpolgármestere rámutatott: míg ilyenkor arról beszélünk, mit jelent a szabadság, testvériség, egyenlőség, az erdélyi magyarok többszörös kisebbségben ezeknek a fogalmaknak a teljes hiányát élték meg.

Írta a Magyar Hírlap